Múlt pénteken és e hét első munkanapján is találtak ukrán csempészcigarettát a halmi határnál belépésre jelentkező autókba elrejtve, tájékoztatta szerkesztőségünket
Az országban nincs megfelelő szakorvos, ezért egy család külföldön kezelteti gyermekét, aki az orvosi igazolások fordítása hiányában nem rendelkezik romániai
A közbeszerzési kiírás hosszadalmas volta és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt idén még nem fogják megkezdeni a szatmárnémeti Kispiac felújítását
A Szatmár megyei munkanélküliek elhanyagolható hányada részesül munkanélküli-segélyben elsősorban amiatt, mert az utóbbi tíz évben folyamatosan szigorodtak
Szatmár megyében 48 vidéki helyre hirdetett alkalmazást tavasszal a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség, az állásra több mint 200-an jelentkeztek, az aspiránsoknak
A kánikulára való tekintettel a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vízosztási akciót szervezett kedden délután Szatmárnémetiben, akciójukat szerdán
Az érettségi országos sikerességi aránya majdnem megegyezik a tavalyi eredménnyel, a Szatmár megyei diákok viszont gyengébben szerepeltek az idei vizsgasorozaton
Költséghatékonysági okokra hivatkozva a CEC-ben már nem lehet befizetni az autónyilvántartási hivatal díjait — ahelyett, hogy egyszerűsítenék az ügyvitelt,
Tíz nap alatt tizennégyszer adtak ki Szatmár megyére is érvényes figyelmeztetést a rossz idő miatt június végén és sajnos két esetben jégverés is pusztított június
Ismét visszatér a kánikula az egész országba: az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint enyhülés csak a hét végén jöhet
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat