Szalaggal a karjukon végezik hétfőn a munkájukat a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház egészségügyi dolgozói – így csatlakoztak az országos tiltakozó akcióhoz
A 2014-ben a Föld Órája Fővárosa címet elnyert Szatmárnémeti idén megfeledkezett arról, hogy csatlakozzon a világeseményhez, mivel az önkéntesek már nem vállalták
Pénteken ötven Szatmár megyei diák részvételével rendezték meg a Recitatió szavalóversenyt, melynek fődíját Sárvári Dániel, a Hám János Római Katolikus
Virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának ünnepén nagyon sokan mentek el a templomokba, hogy közösen kiáltsanak hozsannát a templomot megtisztító
Egyedül Krisztus tud kiutat mutatni abból a lelki válságból, amibe egész Európa került – hangsúlyozta Virágvasárnap Schönberger Jenő püspök a Székesegyházban
Ilyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere, aki jelenleg az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, mind politikai, mind közigazgatási területen
Április 14-re, csütörtökre szervezi tavaszi állásbörzéjét a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, ennek helyszíne a szatmárnémeti új főtéri
A Rotary Club támogatási programot hirdet szatmári egyesületek és civil szervezetek számára
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat