Szatmárnémeti

A Magyar Tudomány Napja

Ma 15 órától, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Tagozata szervezi meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáját a Pedagógia és Alkalmazott
Szatmárnémeti

Túl korán örül a Sanitas?

Eredményes volt az egészségügyi dolgozók tüntetése, viszont a bíróság illegálisnak ítélte az október 31-i sztrájkot
Szatmárnémeti

110 éve szentelték fel a Hildegárda-templomot

A legszebb feladat a lelki templomot építeni, olyan krisztusi közösséget létrehozni, ahol a szeretet él — mondta Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti Hildegárda-templom
Szatmárnémeti

Új megyei rendőrparancsnok

Hétfőtől, azaz november 7-től új, ideiglenes parancsnokot nevezett ki a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség élére a belügyminiszter, az alig 40 éves nagyváradi
Vidék

Bicikliúton a peleskei határig

Ma fog a megyei tanácselnökkel beszélni a lázári alpolgármester azért, hogy ha már a város bicikliutat épít a Bariţiun, akkor azt a megyei tanáccsal közösen folytathassák
Szatmárnémeti

Hívatlan vendégek

A tél közeledtével egyre nehezebb kiebrudalni a hajléktalanokat az elhagyatott és legalább fedéllel rendelkező, gazdátlan épületekből, az egy héttel ezelőtt
Szatmárnémeti

Díszítik Szatmárnémetit

Már szombaton délután helyére került a karácsonyi díszkivilágítás első girlandja, és a villanyszerelő cég munkásai azóta is folyamatosan dolgoznak, hogy kiaggassák
Szatmárnémeti

Igazgató nélkül maradt iskolák

A tanfelügyelőség adatai szerint 44 igazgatói és 25 aligazgatói állás marad betöltetlen a megyében, újabb versenyvizsga kiírása várható
Szatmárnémeti

Egyre kevesebben igényelnek fűtéstámogatást

A Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatalban (SPAS) októberben 706 földgázzal, 20 tűzifával, szénnel vagy folyékony fűtőanyaggal és 78 villamosenergiával
Szatmárnémeti

Tiszteletet Erdélynek s a benne élőknek - interjú Kelemen Hunorral

Anyanyelvhasználatról és a magyarról mint második hivatalos nyelvről (esetleg csak Székelyföldet megillető "kiváltságként"), bukaresti vihart és felháborodást
Szatmárnémeti

Kevés férfi megy gyesre

A gyermeknevelési segélyben (gyes) részesülő Szatmár megyei személyek kevesebb mint 10 százaléka férfi, a segély összege pedig 1063 és 11 900 lej között változik,
Szatmárnémeti

Egyre több a légúti megbetegedés

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) legfrissebb adatai szerint október utolsó hetében tovább nőtt a felső légúti megbetegedések száma a megyében