A „nagy adócsalásra” vadászó ellenőrök 6000 lejre bírságolták a révészt — ő partra vontatta a kompot, a Szamoson átkelni akarók pedig 55 km-t kell kerüljenek,
Rögtön napnyugatkor, este kilenc után néhány perccel gyújtották meg a Fények Fesztiválja első mécseseit: cserkészek idézték meg a meghittséget szombat este
A tizenkettedik Túr menti kerékpáros körverseny zajlott szombaton, száznyolcvanheten álltak rajthoz, a maratoni távra jelentkezők közül sokan nagyon komolyan vették
A szatmárnémeti Ştefan cel Mare, és Rândunelelor utcák találkozásánál található, sokak által „mankós háznak” emlegetett ház körül elkerültek a tartóoszlopokként
A Special Olympics România Alapítvány évről évre megrendezi a Speciális Olimpiának nevezett országos sportversenyt, melyre értelmi fogyatékossággal élő gyermekek
A szatmárnémeti Harag György Társulat május 23-án, kedden 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott Manka című előadását a szakszervezetek művelődési
A Szatmári Egyházmegyei Caritas szervezet szatmárnémeti Reménység központjában pénteken köszöntötték a klub legidősebb tagját, Rist Máriát, aki ma tölti
Mentőhelikopterrel szállították a kolozsvári idegsebészeti klinikára azt a tízéves kisgyermeket, aki csütörtökön délelőtt, egy lovas szekér és egy kamion
A rendőrségnek ujjlenyomat alapján sikerült kiderítenie a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház emésztőgödrében talált holttest személyazonosságát
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat