Szatmárnémeti

Átépítik az új főteret

Szatmárnémeti legnagyobb nyílt tere felújítását kezdték el, most a keleti oldalán szedik fel a betonlapokat
Szatmárnémeti

Húskészítményeket ellenőriztek

A Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai május 23
Szatmárnémeti

Érettségi: hét végéig még tart a szóbeli

Múlt héten kedden kezdődtek meg az érettségi vizsgák, a diákok előbb román nyelv és irodalomból, majd anyanyelvből szóbeliztek
Programajánló

Szatmári Borok Fesztiválja

Szombaton és vasárnap ötödik alkalommal szervezik meg a Szatmári Borok Fesztiválját
Szatmárnémeti

Győzelem a Napsugár Öttusán

Mozgalmas hétvége áll a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai mögött, több tanuló is szép eredményeket ért el és díjakkal tért haza különböző megyei és országos
Szatmárnémeti

Sorompót minden vasúti átkelőhöz!

Idén már 39 áldozatot követeltek a halálos balesetek az ország vasúti átkelőinél, melyek közül több mint 3500-at csak egy stoptábla és András-kereszt jelöl
Szatmárnémeti

Zenés gyerekkoncert Bertóti Johannával

Szombaton gyermekkoncertet tartottak a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség gyülekezeti termében
Szatmárnémeti

Népszerű képzés egyházi és világi vezetőknek

Ötödik alkalommal is sokan gondolták úgy, hogy nincs fontosabb, mint a Krisztus tudományában való jártasság, szombati munkálataikat félretéve lelkipásztorok,
Szatmárnémeti

Elballagtak a Kölcsey nyolcadikosai

Múlt héten véget ért a tanév a 8
Szatmárnémeti

Egyházmegyei kórustalálkozó hatodszor

Nyolc szatmári református egyházközség tizennégy énekkara vett részt vasárnap Szatmárnémetiben a Láncos-templomban hatodik alkalommal megrendezett egyházmegyei
Szatmárnémeti

Elviszik a gazdátlan járműveket

Tegnap egy, már hulladéklerakatnak használt platós Mercedest tettek trélerre Szatmárnémetiben, a Cloşcán lévő egyik parkolóból, ezen a héten kilenc további
Szatmárnémeti

Szabadlábon a terasztaroló

Úgy tűnik, az ügyészek fütyülnek a rendőrök javaslataira — pedig ők most is azt javasolták, hogy az új központi teraszt szombaton este Audi A6–osával letaroló