Meg kell válnia kórházmenedzseri tisztségétől Sorina Pintea volt egészségügyi miniszternek, miután szombaton előzetes letartóztatásba helyezték csúszópénz
Kivizsgálásba kezdett a Romániai Fogorvosi Kamara (CMSR) annak a négyéves gyermeknek az ügyében, aki meghalt, miután altatásban kezelték egy piteşti-i fogászati
Ismert tény, hogy az oktatás minőségét befolyásolja a tanítási környezet is, ennek tudatában pedig próbál a sándorhomoki közösség is tenni az iskolai körülmények
„Kilencezernél is több látogatója volt tavaly a felújított és nevéhez méltóvá varázsolt Ady Endre Emlékközpontnak, amely Szatmár megye egyik fő turisztikai
Igen nagy a valószínűsége, hogy iráni rakétatalálat miatt zuhant le a Teherán mellett megsemmisült ukrán repülőgép — jelentette ki a holland külügyminiszter
Belehalt sérüléseibe az a 38 éves, vetési kerékpáros, aki csütörtökön késő délután szenvedett balesetet a 19-es országút Szatmárnémeti–Decebal közötti
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat