Szent József, a Munkás, a Szent Kereszt megtalálása, Szent Flórián — a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében ezen a héten több templomban és kápolnában is templombúcsút tartanak.
Remek társaság, jó csapat, jó hangulat, finom csúcspálinka, 900 méter szintemelkedés, 1100 méter szintereszkedés, nagyjából gyönyörű időjárás egy kis esővel fűszerezve, 7,5 óra túraidő — az EKE nyári vándortáborának egyik túraútvonalát járták be, egyfajta főpróbaként.
Erdély minden részéből érkeztek tanulók Kézdivásárhelyre, a Nagy Mózes Főgimnáziumba, ahol az elmúlt hétvégén az országos Római Katolikus Hittanolimpiát tartották.
Önképünk szerint európaiak vagyunk. Európaiságunk egyértelmű földrajzi és kulturális értelemben is: a görög filozófia, a római jog, a zsidó-keresztény kultúra örököseinek tartjuk magunkat. A vasfüggöny mögötti kommunista diktatúrában felnőtt nemzedékek számára Európa fogalma értékeink és egy jobb jövőbe vetett hitünk metaforája is volt.
A Román Posta az ortodox húsvét előtt kézbesíteni tudja a nyugdíjakat, ez azonban attól is függ, hogy mikor érkezik meg számlájára a pénz. Marcel Ciolacu miniszterelnök még kedden arra kérte a munkaügyi minisztert, hogy ünnep előtt kapják meg járulékukat a nyugdíjasok.
Az év első három hónapjában összesen 77 olyan járműre bukkantak a határátkelőkön az ellenőrzések során, amelyek lopottként voltak nyilvántartva a nemzetközi adatbázisokban - derül ki a Román Határrendészet beszámolójából. Ez 26%-al haladja meg az előző év ugyanezen időszakában jegyzett lopott autók számát.
Április huszadikán is útnak indultak az EKE – Szatmárnémeti tagjai, szimpatizánsai és túrakedvelők, az elmúlt szombaton a Gutin hegységbeli Rozsály-tetőt vették célba — a csodás napsütésnek hála, nemcsak a közelben lévő nagybányai kémény, a Gutin gerince, a nagybányai hegyek, és a Kőhát látszottak, hanem a távolabbra lévő Radnai havasok és az Ukrajnában lévő hegyek havas csúcsai is.
Útjára indította a Partiumi Falugazdász Hálózat a Digitális Agrárakadémia Plusz fórumsorozatot, amelynek keretében ismeretterjesztéssel és tanácsadással segítenek eligazodni a digitális megoldások sokféleségében, segítséget nyújtanak a gazdaságok digitális átállásának megtervezésében és alkalmazásában.
Tájékoztató rendezvényt tart a Szatmár Megyei Kereskedelmi Agrár- és Iparkamara csütörtökön — elérhető finanszírozási programok a középpontban.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat