Tours-i Szent Márton, a nap névadója Krisztus után 317 körül született, és már fiatalon nagylelkűségéről és jóakaratáról tett folyamatos tanúbizonyságot, ugyanis önzetlenül segítette a szegényeket, elesetteket és betegeket. Az emberek ezért olyannyira szerették, hogy püspökké akarták avatni. Szerénységéből adódóan Márton egyáltalán nem áhította a neki kiszemelt tisztséget, ezért a kinevezés elől el is bújt egy libaólba, ahol az állatok hangoskodásukkal azonnal lebuktatták, így Márton, akit halála után szentté is avattak, végül püspökké lett.

Az ünnep eredete korábbra nyúlik vissza: a római időkben november 11. a téli évnegyed kezdőnapja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel Márton madara.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.

A népi kultúrában is fontos nap

November 11. viszont más tényezők miatt is fontos volt a néphagyomány számára, hiszen ez volt az a nap, mikor végleg befejeződött a betakarítás és a szüret, a munkások megkapták hőn áhított bérüket, hozzá pedig egy alaposan felhizlalt libát is, amelyet javallott volt azon nyomban elfogyasztani, tekintve, hogy másnap már kezdődött a 40 napos böjt. Márton-napja a karácsony előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani.

A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta, így jutott elegendő idő az ünneplésre. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy krumpligombóccal.

Márton- vesszők

A libák azzal, hogy lebuktatták Mártont, nem igazán jártak jól. Ahogyan a barmok sem, hiszen ezen a napon a gazdák a pásztoroktól ajándékba kapott Márton-vesszőkkel megcsapkodták őket annak érdekében, hogy a jövő évi szaporulat minél eredményesebb legyen. A XIV. századi krónikákban Szent Márton-napja határnapként szerepelt, ez volt a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. A Márton-napi járandóság szerepelt a papok, a tanítók és a pásztorok javadalmai között. A korábbi kötelezettségeket később elfelejtették, vagy ajándékozássá alakultak át. Márton-napon fizette meg a gazda a pásztoroknak az úgynevezett bélesadót vagy rétespénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt (Szent Márton vesszejét) ajándékoztak a gazdáknak. Úgy tartották, ahány ága van, annyit fial a disznó. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. 
A Dunántúlon az volt a szokás, hogy Szent Márton napjának estéjén a pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőt mondtak és dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben, amelyből a gazdának is adtak.
Márton-napi köszöntések: „Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!” „Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!”

„A bornak szent Márton a bírája”

Ám nem csak a liba került ekkor az asztalokra, hanem először lehetett megkóstolni az újbort is, amelytől, ha valaki becsiccsentett, az vidám évre számíthatott – a másnaposságról viszont már nem szól a fáma. A koccintáskor kortyolgatott újbort Márton-pohárnak nevezik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: Mint mondták, „A bornak szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor. 

A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a XII. században a Márton-napi ludat szüreti vagy préslibának is nevezték. Más ételek viszont veszélyt rejtettek az ünnepen – például a répa, amelynek fogyasztása esetén az illető egész évre felvette az ágybavizelés igencsak kellemetlen szokását. Márton-napon illik minél többet inni, aki pedig a menüből kihagyja a libahúst, az a hagyomány szerint egész évben éhezni fog: „Aki Márton-napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik” – tartja a mondás.

A püspökfalat a legértékesebb

Ha pedig már libalakoma, játsszunk kicsit az étellel – már ami megmaradt belőle, hiszen a liba hátsó része mindig a falu papjának járt, illet neki is küldeni belőle, innen is ered a püspökfalat elnevezés. Márton-napon, ha a frissen sült libáról lehúzzuk a húst, illik megnéznünk a mellcsont színét, mert, ha fehér, akkor havas télre, ha barna, akkor esős évszakkal lehet számítani. Ez a párhuzam már csak azért is érdekes, mert az időjáráshoz fűződő népi megfigyelések éppen fordítottan működnek: ha Márton napján havazik, esős tél lesz, ha esik, akkor fagy, majd hosszú szárazság következik, míg a jégeső a korai, márciusi tavaszra utal. „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

Márton-napi felvonulás

Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jócselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.

A magyar nyelvterületen általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek. Ha megoldható, a vonulókat római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti. A megemlékezés központi helyszínére érve a gyerekek rövid műsort adnak elő, amelyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét. A megemlékezés a Márton-napi tűz meggyújtásával, liba (vagy ember) formájú sütemény és meleg italok fogyasztásával végződik.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!