Színtízes érettségi senkinek nem sikerült idén Szatmár megyében, de 9,95-ös átlaggal a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja szinte elérte a maximumot — anyanyelvből, azaz magyarból viszont tíz maturandus írt 10-est. S akárcsak a képességfelmérőn, Szatmár megye a maga 79,1 százalékos átmenési arányával ismét az erős középmezőnyben végzett országos, és Erdély szintjén is.
Olyan párás hőségben mint amilyen a következő napokban vár ránk, kíméletesebben kell munkát végeztetni főleg azokkal, akik a szabad ég alatt dolgoznak. A munkaadók kötelesek betartani néhány plusz munkavédelmi előírást, több szünetett kell beiktatniuk, ásványvizet kell a munkásoknak biztosítaniuk.
Az új szabályok értelmében a felhasználók csak meghatározott számú posztot olvashatnak naponta — az ellenőrzött fiókokat napi 6000, míg az ellenőrizetlen napi 600, a friss ellenőrizetlen fiókok pedig csak 300 posztot olvashatnak naponta.
III. Callixtus pápa 1456. június 29-én az Európát fenyegető oszmán hódítók legyőzéséért és a keresztény seregek fegyvereinek győzelméért, „az összes városok, területek és helyek mindenegyes templomában a Nona és Vesperás között déli harangozást és imádkozást rendelt el — a június 29-én kiadott pápai bulla és Hunyadi János július 22-i nándorfehérvári győzelmének híre szinte egyszerre jutott el Budára és Bécsbe, s ez nagyban hozzájárult a keresztény seregek győzelméért elrendelt imabulla, illetve a nándorfehérvári diadal örömhírét követő ünnepi harangozás összekapcsolódásához.
Mindig indul egy-egy hullám, amikor sáskajárás szerűen bejárnak egy – egy települést energiaszolgáltató cégek ügynökei és félrevezetnek embereket, hogy előfizetést kössenek. Külön önvédelmi stratégiát kellett kiépítsen az Electrica.
Pár hét múlva közjegyzői nyilatkozattal, de már szülői felügyelet, felnőtt kísérete nélkül utazhatnak külföldre rokonlátogatóba, tanulás vagy versenyeken való részvétel, illetve egészségügyi kezelés céljából a 16 évet betöltött kiskorúak.
Csütörtökön és pénteken, előre betervezett munkák elvégzése miatt öt Szatmár megyei településen fogják több órára áramtalanítani a vezetékeket, nem lesz áram egész délelőtt.
Az idei képességfelmérő vizsga 117 507 diáknak sikerült, ez a 76,2 százalékos átmenési arány jóval alacsonyabb, mint a tavalyi, ugyanakkor megduplázódott a színtízesre vizsgázók száma — Szatmár a maga 73,2 százalékával országos és Erdély szintjén is középmezőnyös. Kis üröm az örömben: anyanyelvből (magyarból) egyetlen egy (nagykárolyi) diák írt 10-est.
Nagybányán, Szamosardón és Máramarosszigeten lép fel hétvégén a Pál István „Szalonna” népzenész által vezetett Szalonna és Bandája zenekar, akikhez most a kárpátaljai BorzsaVári együttes is csatlakozott — a koncertekre a belépés ingyenes.
Blisseva Partium Spirit Award név alatt első ízben hirdetnek nemzetközi pálinka- és párlatversenyt a Partiumban — amelyre a történelmi Magyarország területéről, vagyis az egész Kárpát-medencéből várják a különböző pálinkákat és párlatokat. A termelők mintáikat július 12-ig küldhetik be.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat