Országos szinten az első félévben ellenőrzött autók 44.16%-a, míg Szatmár megyében 50.49%-a balesetveszélyes - mutat rá a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR).
Közel 43 tonna búzát ajánlottak fel augusztus 20-ig a 2023-as Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a partiumi termelők – derül ki a Partiumi Falugazdász Hálózat legfrissebb összesítéséből.
Kilenccel kevesebb kisbaba született Szatmár megyében júniusban, mint egy hónappal korábban, az előző év megegyező hónapjához képest viszont kilencvennel kevesebb születést jegyeztek. A nyár elején, egy hónap alatt 109 fővel fogyatkozott megyénk.
Intenzíven virágzik a parlagfű, ezrek szenvednek emiatt térségünkben komoly allergiás tünetektől. Az elkövetkező hetekben komolyan megkeseríti majd a szénanáthások hétköznapjait.
Költő bütykös hattyúpárra bukkant egy biológus Aranyosmeggyes közelében. A felfedezés azért nagy jelentőségű, mert a XIX. század eleje óta csak telelni láthattuk ezt a nagy testű vízi madarat tájainkon.
Az EKE – Szatmárnémeti idei, XIII. Tisza túráján 120 lelkes evező- és egy Zacskó nevű tacskó vett részt. Augusztus 12-én reggel a magyarországi Tiszabecsről indult az evezés 29 kenuval és 2 kajakos kíséretével, rövid csoportazonosítás és a biztonsági szabályok ismertetését követően.
Az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe augusztus 15-e, Mária mennybevétele — vagy ahogy magyar nyelvterületen használatos: Nagyboldogasszony ünnepe. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében több templom — Túrterebesen, Erdődön, Nagymajtényban, Szamosdarán, Hosszúmezőn, Felsőbányán — is Nagyboldogasszony titulussal rendelkezik, s kedden búcsúra várják a híveket.
Olyan időket élünk, amikor nem elég csak akkor figyelnünk, amikor megkeressük a pénzünket, sajnos akkor is oda kell figyelnünk, amikor nem dolgozunk érte, hanem elköltjük.
Nyaranta mindig megnő a személyi igazolványok cseréje iránti igény a hazaérkezett vendégmunkások miatt, és megnő az EU-s egészségügyi kártyák iránti igény a külföldre indulók miatt. Nincs elég plasztik, késve adják csak ki az adatlapkákat.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat