Brit lapértesülések szerint szombaton, a Southamptontól hazai pályán elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását a Manchester United holland vezetőedzője
A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület végrehajtó bizottsága a hét elején meghatározta a megyei bajnokságok tavaszi menetrendjét, megnyitotta a téli átigazolási
Legalább tizennyolc csapat, vagyis 200 gyerek, illetve edzőik és szüleik részvételérre számítanak szombaton a szervezők az ország első nagyszabású nemzetközi
Vidéki, illetve kisebb városok iskoláihoz fog ellátogatni a következő napokban Dacian Nastai labdarúgóedző, az Ulița (kisutca) elnevezésű tehetségkutató program
A Szatmárnémeti LPS junior A korosztályos csapatával játszotta idei első felkészülési mérkőzését a Liga 4 Elite utolsó előtti helyén álló együttese, a Kismajtényi
Csak az első szettben okozott némi gondot a Szatmárnémeti VSK női röplabdacsapatának a vendég Brassói CSU Bravol együttese, de a folytatásban sima sikert aratott Ovidiu
A 18 éves Bîgiu góljával 1–0-ra győzött a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata az idei első felkészülési mérkőzésén, Balmazújvárosban
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat