Sport

Felelősségre vonás?

Törvénytelen kifizetésekre világítottak rá az FC Olimpia legutóbbi igazgatótanácsi gyűlésén
Sport

Még egy hét halasztás a megyei bajnokságokban

Nem kezdődnek meg ezen a hétvégén a megyei labdarúgó-bajnokságok, ugyanis három nappal a rajt előtt az Erdődi Cetate vezetősége bejelentette, hogy nem tudják vállalni
Sport

Elismerés Simona Popnak az egykori egyetemén

Nem sok szabadideje van idehaza, Szatmárnémetiben az olimpiai bajnok Simona Popnak, amióta hazajött a riói ötkarikás játékokról
Sport

Legyőzték a brassóiakat az első meccsen

Győzelemmel kezdte a marosvásárhelyi felkészülési tornát a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata
Sport

Rajtra készen a Pusztadaróci Recolta

A pusztadaróciak akár sporttörténelmi eseményként is elkönyvelhetnék azt, hogy szombaton 17 órától divíziós mérkőzésen lép pályára a helyi focicsapat:
Sport

Sikerült megdolgoztatni a bajnokot

Csak az első és az utolsó percekben tudta megmutatni tudása legjavát a Szatmárnémeti VSK-val szemben a Bajnokok Ligája csoportkörére készülő román bajnokcsapat,
Sport

Erős mezőny idén is a harmadik Szabó Gyula Emlékversenyen

Öt sakknegymester és egy női sakknagymester is nevezett Szabó Gyula Emlékverseny Nemzetközi sakkfesztivál harmadik kiírására, amely szerdán kezdődik és szeptember
Sport

Spanyol válogatott csatárt igazolt a Barcelona

A spanyol labdarúgó-bajnokságot két győzelemmel kezdő FC Barcelona csapata bejelentette Paco Alcácer szerződtetését
Sport

Doppingolt a román súlyemelő, oda a riói bronzérem

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) visszaveszi a román súlyemelő, Gabriel Sîncrăian olimpiai bronzérmét, aki a 85 kilogrammosok versenyében zárt a harmadik helyen
Sport

Orbán köszöntötte Simona Popot, Cioloș nem

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Simona Pop szatmárnémeti olimpiai bajnokának
Sport

Élre állt a Steaua

Változás történt a román labdarúgó élvonalbeli bajnokság táblázatának az élén, miután a Steaua nyerni tudott a Pandurii vendégeként a 6
Sport

Kezdenek a kézis srácok

Történelme negyedik élvonalbeli idényét kezdi meg kedd este a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda-csapata, amely 19