Szatmárnémeti

Sokan kerültek az intenzív osztályra Szatmáron

Fotó: SZFÚ archívum
2021.08.16 - 20:30
Ugrásszerűen megnőtt a kórházi ellátást igénylő koronavírus-fertőzöttek száma, s közülük hétfőn már 6, javarészt fiatalabb páciens intenzív terápiás ellátásra szorult.

Lassan, de sajnos biztosan emelkednek a koronavírus-járvány mutatói Szatmárban, s ez leginkább a kórházi ellátást igénylő fertőzöttek számának egyik napról a másikra való növekedésén látszik — mint a megyei vészhelyzeti bizottság szokásos hétfői ülésén elhangzott: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban már 21 pácienst kezelnek (egy nappal korábban még 18 volt a számuk), intenzív terápiás ellátásra pedig az előző napi három helyett már 6 beteg szorul. A számok feltartóztathatatlannak tűnő emelkedése kapcsán Altfatter Tamás prefektus továbbra is arra kéri a lakosságot: tartsák be az óvintézkedéseket, ne feledkezzenek meg az orrot-szájat takaró maszk használatáról a zárt közterekben, mossanak/fertőtlenítsenek gyakran kezet — s aki még nem tette meg, immunizáltassa magát, hiszen az oltási központokban (beleértve a petei határátkelőt is) és 65 családorvosi rendelőben bárki igényelheti akár a két-, akár az egydózisú vakcinát.

Figyeljünk, ha otthon tesztelünk!

A szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy országszerte egyre többen kerülnek kórházba középsúlyos vagy súlyos állapotban azért, mert a gyógyszertárban megvásárolt és otthon elvégzett antigéngyorstesztek nem valós eredményt adtak — magyarán: negatív eredményt mutattak, miközben az illető fertőzött volt. A temesvári Dr. Victor Babeş Járványkórház igazgatója, Cristian Oancea szerint az otthon tesztelők valószínűleg nem használják megfelelően az antigénteszteket (nem várják ki a megszabott időket, nem az előírások szerint végzik el a mintavételt stb.), s a bizonyosság érdekében azt javasolja: ha valaki koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket észlel magán vagy családtagján, végeztessen PCR-tesztet, s így ha valóban baj van, idejében kérhet orvosi segítséget.

Már 13 településen vannak fertőzöttek

A közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében Szatmár megyében augusztus 16-án 13 120 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan — vagyis az előző adatközlés óta 1 új esetet regisztráltak, viszont az újratesztelt páciensekről nem közöltek adatokat. Tovább bővült a fertőzöttekkel rendelkező települések száma, elérve a 13-at: az eddigi községek mellé felkerült Batarcs 0,53 és Gérce 0,25 ezrelékkel. De tovább emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 12 691-et, vagyis az előző összesítés óta ismét további öt páciensnek sikerült legyőznie a kórt, míg az elhunytak száma most már két hete változatlanul 388.

Házi vagy intézményes karanténban 1121-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben 20-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).

A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában mindössze 67-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 89 874 személyt immunizáltak.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.