Pályázati pénzből kiépül egy negyedik szűrő a szatmárnémeti szennyvíztelepen, de az egész megyét érintő projektben a kakszentmártoni vízüzem áramellátásának korszerűsítése is megoldódik.
Egy ideje már kint volt a figyelmeztető tábla Szatmárnémetiben, a macskaköves utca elején, szombatra halasztották azonban a helyzet megoldását, mert az út közepén kellett dolgozniuk, s így akadályozták a forgalmat.
Itt az olvadás, itt a homlokzatomlások ideje is. Szombat délelőtt a szatmárnémeti I. C. Brătianu utca egyik üzletéhez hívták ki a tűzoltókat omlásnak indult homlokzat miatt.
Állásfoglalásra állásfoglalással reagálva utasítja el azokat a várostól távol született vádakat a szatmárnémeti városvezetés, melyek szerint bármit is tönkretennének az új főtér felújítása során.
Romániai építészkamarák tiltakoznak a szatmárnémeti új központ átépítése ellen, nem mintha az valami rangos műemlékegyüttes lenne, de gondosan tervezett, átfogó munkálat eredménye. Azt szeretnék elérni, hogy álljon le a munka, míg közbenjárnak a műemlékvédelemnél.
Ahogy a lakosság a karantén miatt, úgy a biztosítók a busás haszon miatt fogják emlegetni a 2020-as évet. Nemcsak hogy csökkentek a kiadásaik tavaly, de még 5 százalékos növekedést is mértek.
A közös hírközlési kódexszel, rádiós frekvenciasávokkal kapcsolatos szabályozással és a postai szolgáltatások szabályainak meghatározásával foglalkoznak idén.
Nem csak szerelmesekhez kapcsolódó szokásokról nevezetes a Bálint-nap, nagyon sok népszokás is kötődik a február 14-i dátumhoz. Ha például élénkek a verebek, az azt jelenti, hogy közel a tavasz.
Magyar nyelvű Covid-19-tájékoztatókat kér az iskolákba a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, de úgy gondolták, hogy csak három erdélyi megyében kell ez. Utólag pótolták a hiányosságot.
Tucatnyi esetet zárt le, és ugyanennyibe kezdett bele tavaly a román versenypiaci felügyelet. Minden ágazatban vizsgálta, hogy rendben megy-e az iparűzés, a szabályos és arányos jelenlétre figyelt.
Lesz végre megfelelő minőségű áram a Gorunului utcai házakban, a most épülő transzformátorállomás fedezi majd a környék áramszükségletét.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat