Szatmárnémeti

Óriásit nyertek a biztosítók

2021.02.16 - 10:15

A gépjármű-felelősségbiztosítást és az egészségbiztosítást is vállaló biztosítók éve volt a tavalyi, hiszen a csökkent közlekedés miatt megcsappant káresemények okán sokkal kevesebb fizetnivalójuk akadt tavaly, miközben biztosítást kötni ugyanúgy kötelező volt az elmúlt évben, mint normális, járványon kívüli időszakokban. A vírushelyzet miatt pedig többen döntöttek úgy, hogy egészségbiztosításra költenek, ami szintén a piac növekedését hozta magával.

Öt százalék

A biztosításfelügyelet mérései szerint a romániai biztosítási piac 2020-ban elérte a 11,5 milliárd lejes bruttó díjbevételi értéket, ami 5 százalékkal több, mint a 2019-es volt. Tavaly az általános biztosítási szegmensben a bruttó díjbevétel értéke elérte a 9,28 milliárd lejt, ez 6 százalékos növekedés 2019-hez képest. Ugyanakkor az életbiztosításhoz kapcsolódó bruttó díjbevétel enyhén, 2 százalékkal csökkent, de még így is elérte a 2,22 milliárd lejes határt. Az egészségbiztosítási piac értéke tavaly elérte a 451,45 millió lejt, ami 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A garanciavállalások biztosítása is tartósan növekedett, nem kevesebb mint 68 százalékkal, a bruttó díjbevétel elérte a 464,52 millió lejt.

Digitalizálni akarnak

A biztosítási piac részesedése a GDP-ből tavaly körülbelül 2,3 százalék volt, s az ágazatfelügyelet reményei szerint az idő múlásával ez az arány nőni fog.
2020-ban az gépjármű-felelősségbiztosítási (RCA) piac értéke elérte a 3,97 milliárd lejt, ami 5 százalékkal több, mint az előző évben, míg a CASCO-ból származó bruttó bevétel 2,41 milliárd lejt ért el tavaly, ami szintén növekedést jelent, hiszen 4 százalékkal több 2019-hez képest.
„Azt akarom, hogy a kötelező közvetlen elszámolás, a digitalizálási folyamat hangsúlyozása, de más szabályozások is, amelyeket a biztosítási piac kiegyensúlyozására és a kötelező gépjármű-biztosítási szegmenstől való függés csökkentésére tervezünk, hozzák meg a kívánt eredményt. Be kell fejeznünk az RCA témájával kapcsolatos örök vitákat” — mondta a tavalyi éves kimutatás kapcsán Nicolae Marcu, a biztosításokkal is foglalkozó pénzpiaci felügyelet (ASF) elnöke.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Súlyos válság fenyegeti az európai autóipart

A Green Deal sürgős revízióját követelik az olaszok.
Belföld

Nem nőnek a biztosításárak

...legalábbis az év végéig.
Belföld

Különadót vezettettek volna be az autósokra

A román fejlesztési minisztérium különadót vezetne be az alacsony károsanyag-kibocsátású övezetekben közlekedő gépkocsikra.