Szatmárnémeti

Rekordszámú szatmári fertőzött

2020.10.27 - 19:37

A legutóbbi tájékoztatás óta 4724 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy 24 óra alatt országszerte 28 876 tesztet végeztek el — közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ez idő alatt összesen 104 új halálesetet jelentettek, ez a legnagyobb szám a járvány kezdete óta — ezzel egyébként 6574-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. Jelenleg 10 758 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, 824 személyt intenzív terápiás részlegen.

Változatlanul Bukarestben (32 374), valamint Iaşi (9692), Prahova (9170), Brassó (8921) és Suceava (8822) megyében van a legtöbb igazolt koronavírusos eset. A fertőzöttségi ráta továbbra is a fővárosi övezetben (4,52), illetve Erdélyben (3,36) a legmagasabb. A tizenhat erdélyi megye közül kilencben van érvényben a vörös forgatókönyv a 3 ezrelék feletti fertőzöttségi ráta következtében: Fehér, Szilágy, Kolozs, Hargita, Temes, Szeben, Maros, Brassó, Arad, a többi erdélyi megye kivétel nélkül sárga.

Ami Szatmár megyét illeti, egy nap alatt 97 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba a szakemberek, 16 lakosnak pedig az újrateszteléskor ismét pozitív lett a tesztje. Eddig megyénkben összesen 1514 szatmárinak lett pozitív a koronavírustesztje. A fertőzési ráta kedden 1,23 ezrelék volt — tájékoztatott a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal.

A legutóbbi tájékoztatás óta ismét nőtt a megbetegedések száma a Szatmár megyei oktatási intézményekben: két városi iskolában összesen három COVID-19 betegségben szenvedő diákot azonosítottak. Az egyik tanintézetben egy osztálynak kellett a tanórákat a virtuális térbe költöztetnie, míg a másik oktatási intézménynek bezárták a kapuit: a teljes iskolaközösség digitális oktatásra váltott.

Jó hírekről is tájékoztatott a prefektúra, október 27-én ugyanis hivatalosan már 1081 gyógyultat tartottak számon, szerencsére elhalálozás sem történt, így az elhunytak száma változatlanul 30, míg házi elkülönítésben 737 személy tartózkodik Szatmár megyében.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1596 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 94 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek pedig, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat. A csanálosi határátkelőn keresztül 13 személy érkezett az országba, és bár mindannyian tünetmentesek voltak, de fertőzött területről érkeztek, ezért házi elkülönítésbe kellett vonulniuk.

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.