A glasgow-i finálé nézőszámát a különböző orgánumok 135, illetve 130 ezer közé tették, az európai szövetség azonban hivatalosnak 127 621 nézőt ismer el – bármelyik adat is a valós, a stadionok UEFA-kompatibilis komfortosítása miatt szinte bizonyos, hogy örök érvényű rekordról van szó.

Tíz gól még véletlenül sem esett BEK-döntőben, az 1960-as gólcsúcshoz a legközelebb két évvel később járt a sorozat, amikor Guttmann Béla és Eusébio Benficája 5:3-ra nyert a Real ellen (Puskás jegyezte mindhárom madridi gólt), ezt leszámítva csak a Liverpool isztambuli csodája, a 0–3-ról elért, Milan elleni 2005-ös 3–3 hozott gólfesztivált. Az 1986-os Steaua – Barcelona, az 1988-as PSV – Benfica vagy a 2003-as Milan – Juventus BL-fináléban (egyaránt 0–0) a tizenegyesrúgásokkal együtt sem esett tíz találat…

A Bajnokcsapatok Európa-kupája (illetve 1992-től a Bajnokok Ligája) 1955 óta íródó történetében mindössze három játékos ért el a döntőben legalább három gólt (pontosítsunk: a BL-ben még senki...). Alfrédo Di Stéfano és Puskás Ferenc a Hampden Parkban, ahol Puskás egyedüliként összesen négyszer köszönt be, sőt mivel ugyebár az 1962-ben a Benfica ellen elbukott fináléban is rúgott hármat – ő az egyedüli, akinek kétszer is összejött a nem mindennapos bravúr. Rajtuk kívül az AC Milan Pierino Pratija ért el mesteri hármast 1969-ben az Ajax ellen (4:1).

Puskás és az argentin Di Stéfano gólgáláját követően mindössze kétszer fordult elő, hogy két játékos is legalább két (nem három...) gólt jegyez BEK-döntőben: 1962-ben a triplázó Puskás ellenében Benfica-oldalról Eusébio rúgott kettőt, az 1974-es finálé megismételt meccsén pedig a bayernes Gerd Müller és Uli Hoeness is duplázott az Atlético ellen.

Ám a fentieken túl hatvan év alatt egyáltalán két gólra is csak a következő játékosok voltak képesek a BEK, illetve a BL döntőiben: José Altafini, Sandro Mazzola, Bobby Charlton, Johan Cruyff, Daniele Massaro, Karl-Heinz Riedle, Hernán Crespo, Filippo Inzaghi, Diego Milito, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale. Nem túl hosszú a lista.

És persze azóta nemhogy ötször, de négyszer sem volt képes egyetlen klub sem sorozatban megnyerni a legrangosabb európai klubtrófeát. Triplázásra is csak a Cruyff-féle Ajax (1971–1973), a Beckenbauer vezette Bayern (1974–1976) és a Cristiano Ronaldo fémjelezte 21. századi Real (2016–2018) volt képes.

A Népsport ijedtében nem igazán tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a „disszidens” Puskás Ferenc is pályára lép a BEK-döntőben, mi több, négy góljával annak legnagyobb sztárja lesz. Az sem véletlen, hogy a Magyar Televízió nem közvetítette a meccset, mint ahogyan a Kocsissal, Cziborral és Kubalával zajló 1961-es, továbbá a Puskást ugyancsak felvonultató 1962-es és 1964-es finálét sem lehetett Magyarországon látni.

A Real – Eintracht mérkőzést követő napon a Népsport csak eredményt hozott, május 20-án pedig nyúlfarknyi beszámolót adott, és még a harmadik német gól szerzőjét is elrontotta. Íme!

„Ötödször is a Real Madrid a győztes

Real Madrid – Eintracht Frankfurt 7:3 (3:1)

Távbeszélő-jelentésünk. Szerdán este Glasgow-ban 140 000 néző előtt került sor a labdarúgó-klubcsapatok Európa Kupájának döntőjére. A találkozót a skót Mowat vezette. A mérkőzés nagy részében fölényben lévő spanyol csapat könnyen győzte le NSZK-beli ellenfelét, amely csak időnként tudott egyenrangú lenni. A hét gól ellenére a német kapus volt csapata egyik legjobb játékosa. E győzelmével a Real Madrid ötödször is megnyerte a bajnokcsapatok Európa Kupáját. Góllövő: Puskás (4, egyet 11-esből), Di Stéfano (3). ill. Kress, Stein, Lindner.”

A Labdarúgás havilap 1960. májusi száma gyakorlatilag elhallgatta a Real diadalát, és ez nem a lapzárta következménye volt, hiszen időben a glasgow-i 7:3-at követő események helyet kaptak a havilap hasábjain. Így például Franco tábornokról bátran leszedte a keresztvizet, amiért a Generalísimo nem engedte Moszkvában pályára lépni a spanyol válogatottat a Szovjetunió elleni Eb-negyeddöntős párharc első mérkőzésén...

(Nemzeti Sport)