Sport

Négy év után ismét Pool – Real döntő

2022.05.27 - 17:07

A Liverpoolt 2015 óra irányító Jürgen Klopp csodákat művelt a Mersey-parti város csapatával, hiszen az irányításával a Vörösök huszonkilenc év szünet után 2019-ben nyertek ismét angol bajnokságot, majd egymást követő két évben BL-döntőt játszottak, a másodikat, 2019-ben meg is nyerték. A hatszoros BEK/BL-győztes Liverpool egyébként a tizedik alkalommal jutott el az első számú kontinentális sorozat fináléjába. A legutóbb elvesztett BL-döntőre viszont nem szívesen emlékeznek vissza a Pool drukkerei: 2018-ban, Kijevben a német kapus, Loris Karius két bődületes hibája miatt éppen a mostani ellenfele, a Real Madrid 3–1-re győzött. A spanyolok első góljának a szerzője, Karim Benzema most is alapjátékos, de a liverpooli szépítő találatot berúgó Sadio Mané is megmaradt a csapatánál.
A csapat és az edző rutinja természetesen a Real Madridra is jellemző, sőt… Carlo Ancelotti már azzal is legendás alaknak számít, hogy ötödik BL-döntőjére készül, de a 62 éves szakvezető rekordot fog írni azzal, ha a csapata szombaton Párizsben győzni fog: 2003-ban és 2007-ben az AC Milannal, 2014-ben pedig a Reallal nyerte meg a sorozatot. Eddig egyetlen edző sem nyert négyszer BL-t. 
Érdemes szót ejteni ugyanakkor Ancelotti és a Liverpool külön csatározásáról is, hiszen az olasz szakvezető irányításával az AC Milan 2005-ben elvesztette a Pool elleni BL-döntőt, de két évvel később Ancelotti milánja nyerni tudott az angolok elleni fináléban. 2019-től 2021-ig pedig következett egy időszak, amikor a helyi rivális Everton edzője volt Liverpoolban. A Manchester City elleni elődöntős siker után erről is beszélt Ancelotti: „Két évig Liverpoolban éltem, számomra olyan lesz ez a döntő, mint egy derbi, miután még mindig evertonista vagyok. Tehát ez személyes ügy lesz számomra.”
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, el kell mondani, hogy eddig nyolc alkalommal találkoztak egymással (4 Real győzelem, 1 döntetlen, 3 Poll-győzelem), és ez lesz a harmadik Pool – Real BEK/BL-döntő. 1981-ben éppen a párizsi Parc des Princes stadionban nyertek az angolok 1–0-ra, majd a fentebb említett 2018-as finálét a Real nyerte meg, Kijevben.
A szombat esti Liverpool – Real Madrid BL-döntőt a párizsi Saint-Denisben, a Stade de France-on rendezik, a mérkőzést a francia Clément Turpin vezeti.

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Eddig tartottak a Ferencváros idei BL-álmai

A Ferencváros hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.
Sport

Helsinkiben küzdenek szerdán a Szuperkupáért

A Real Madrid ötödször vagy az Eintracht Frankfurt először – ez a kérdés vár döntésre szerda este a helsinki Olimpiai Stadion játékterén, a 47. labdarúgó európai Szuperkupa-mérkőzésen. Új rekordok dőlhetnek meg, illetve újabb forradalmi újítást vet be az UEFA.
Sport

A Ferencváros hazai pályán játszik a továbbjutásért

A Ferencváros focicsapata döntetlenről várja a Qarabag elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében; a párharc továbbjutója legalább az Európa Liga csoportkörében szerepelhet.