Jutkában kialakult egy olyan érzés (vagy inkább tudat?), hogy ő mindent elveszít. Ha konkrétan meg kellene nevezze, mi az, amit eddig elveszített az életében, nagyon zavarba jönne.
Senki nem tudja eldönteni, hogy Boglárka folyton játssza az elégedetlent, vagy valóban az. Szakemberek szerint az elégedettség a boldogságnak egy állomása, ami függőséget is okozhat, mivel újabb célok jelennek meg, melyek kihívására újra el kell kezdeni az elégedettség, a boldogság hajszolását.
Imre több mint húsz éve költözött be faluról városra. Ez idő alatt nagyon megváltozott olyan szempontból, hogy kissé idegenné vált számára a kerti munka, sőt, az udvarseprés és az ezekhez hasonlók is.
Ákos és Janka házassági évfordulója a karantén idejére esett. Sosem rendeztek nagy ünnepséget ebből a családi eseményből, aminek több oka is van, de ők ezekről nem beszélnek.
Róbert hat éve él Budapesten. Ő is — mint nagyon sokan — azért ment át, mert minden irányból azt hallotta, hogy ott színvonalas egyetemen tanulhat, s amíg azt elvégzi, lesz ideje eldönteni, hogy visszajön-e vagy ott marad.
Lajos természetesnek tartotta azt, hogy szeptember első napjaiban megjött az ősz. Számára egyértelmű volt az is, hogy átmenet nélkül érkezett, azaz a korábbi harminc fok feletti hőmérsékletek után húsz fok alá esett a hőmérő higanyszála, éjszakára pedig ajánlott becsukni a hálószoba ablakát.
Az új koronavírus gyorsan terjed az egész világon, és ennek következtében mindenhol az emberek közötti fizikai távolságtartásra hívják fel a figyelmet.
Nyugdíjas tanári smerősömmel beszélgettünk, aki félig mosolyogva, félig elcsodálkozva mesélte, hogy abban az iskolában, ahol ő évtizedeken át tanított, és olyan tanítványai kerültek ki az osztályaiból, akik neves, elismert szakemberekké váltak, most két olyan tanítványa került be tanárként az iskolába, akik folyton bukásra álltak, és ők maguk sem gondoltak arra, hogy viszik valamire az életben.
Erik másodéves, filozófia szakon tanul Debrecenben. A karantén bevezetése óta itthon van, márciustól a tanév végéig online oktatásban vett részt, így tette le a vizsgáit is, sokkal nagyobb erőfeszítéssel, mint első évben.
A hajdúszoboszlói strandon találkoztam először a hullámveréssel. Mondhatom, rég volt már, kezdett kimaradni az emlékezetemből, amíg nem találkoztam Kittivel, aki egykor iskolatársam volt, de ő is, akár a hullámverés, egy lett a sok iskolatárs közül, akik a ritka találkozások miatt nem jutottak eszembe.
Laura ma is büszke Rózsika nénire, aki több mint húsz éve még kislány korában vezette be a népművészet rejtelmeibe.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat