Május 14-én, az 1970-es szatmárnémeti árvíz évfordulóján megemlékezést tartottak a katasztrófa nevét viselő lakótelep központjában felállított emlékműnél, ahol annak idején a legmagasabb volt a vízállás. A mostani alkalomra már elegáns, kétnyelvű márványtábla került fel a betonobeliszk oldalára, emelve annak méltóságát.

Mint a korábbi években, úgy most is ökumenikus istentisztelet volt az esemény első mozzanata, ebben örök nyugodalmat kértek a főpapok az akkor elhunytak számára és veszedelmek nélküli jövőt a ma élő generációknak. A közös imádkozás után Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester szólt az egybegyűltekhez, aki arra helyezte a hangsúlyt, hogy bár Szatmárnémeti és környéke legnagyobb természeti katasztrófája kezdődött el 52 éve azon a május 14-i napon, de megerősödött a város lakóiban az egyik legnagyobb emberi erény, az összefogás, és megjelent, amit ma úgy hívunk, szatmári szellemiség.

Akkor Wolfenbüttel és Zutphen lakói siettek segíteni a bajban, vont párhuzamot az akkori és a szomszédban zajló mostani katasztrófával a polgármester, most Szatmárnémetinek kell Ukrjanában segítenie. Akkor Szatmárnémeti szorult rá a támaszra, most Kárpátalja, Ungvár és Beregszász. És mert bajban ismerszik meg a jó barát, nem lankadhat a lelkesedés, ha el is húzódik a háború, nem állhat le a szomszédos ország lakóinak a segítése, tette hozzá. Megint össze kell fognunk, ki kell tartanunk, nem lankadhatunk, a segítség elfogadása helyett most a segítség nyújtása a mi küldetésünk, lelkesítette a résztvevőket Kereskényi Gábor.

Princz Csaba