Szatmár megye

Enyhe árvízveszély a Túron

2026.02.23 - 13:01
Sárga jelzés van érvényben kedd délutánig, elsősorban a folyó felső szakaszán fog érződni a nagyobb hozam.

A gyűjtőterületeken még tartó hóolvadás és az ezt tetéző sok csapadék nyomán megnövekedett hozam miatt sárga jelzést léptetett érvénybe az Országos Vízügyi Igazgatóság a Túr felső szakaszára. A hétfő kora délután kiadott figyelmeztető jelzés február 24-én 16 óráig van érvényben.

A jelenség miatt a lakosságot arra kérik, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, ha lehet halasszák el az adott környéket érintő utazásaikat és a vízfolyások közelében végzett tevékenységeket, ne keljenek át árvíz által érintett gázlókon vagy hidakon, és kövessék a helyi hatóságok utasításait.

Javasolják továbbá, hogy az árvízveszélyes területeken védjék meg ingatlanjaikat, és készüljenek fel esetleges ideiglenes evakuálásra, ha a helyzet úgy kívánja.

Villámárvizekekre lehet számítani a Túron és a hegyi patakokon, ami a vízszint gyors emelkedésének kockázatát jelenti, ami pedig fokozott éberséget igényel. Jelentős víz-lefolyás fordulhat elő lejtőkön, hegyi patakokban, ami helyi áradásokhoz és a figyelmeztető szintek túllépéséhez vezethet, ami veszélyes, de csak átmeneti hidrológiai jelenségeket jelez.

Hírszerkesztő
(Nyitókép: Habarics Zsolt)
 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Kányaházi dilemma: félig tele, vagy félig üres?

Van is benne víz, meg nincs is, van is benne hal, meg nincs is, folyik is bele víz, meg nem is.
Szatmár megye

Pusztulóban az élet a kis vízfolyásokban

A folyókat, patakokat tápláló mellékvízfolyások élővilága veszélyben van, a tartós aszály tizedeli a szatmári vízi világot.
Szatmár megye

Alig van víz a szatmári folyókban, patakokban

Volt már alacsonyabb a szatmári folyóvizek szintje, de ennyire hosszú ideig még soha nem volt vízhiányosak a medrek.