Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket versenyt 2012-ben indította az RMDSZ. A célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék és megszeressék az épített örökséget, és aktívabban részt vegyenek a helyi közösségek életében.
A versenyben a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata is részt vesz.
A csapat tagjai: Csorvási Panka, Engi Nóra, Gnandt Hanna, Gnandt Zsófia, Koczán Szófia és Mali Kincső, mindnyájan IX. B. osztályos diákok. A csapat vezetőtanára Józsa Nándor Lóránd. A verseny lényege, hogy a diákok kiválasztanak egy műemléket - feladatuk pedig, hogy a kiválasztott épületet és a hozzá kapcsolodó fontos tudnivalókat felfedezzék és az igy megszerzett ismereteket és tudást másokkal is megosszák. Ki kell emelni azt, hogy mitől egyedi a választott téma.
Szatmárnémetiben sok lehetőség van kiválasztani olyan épületet, ami megfelel a versenyfeltételeknek. E csapat döntésének oka a Zárda-templom apácáinak széles körű tevékenysége, amelynek nagy részét az oktatásra fordították, azonban rengeteg karitatív szolgálatot is végeztek.
Szolgálatuk által egy jobb és szebb Szatmárnémetit hagytak maguk után. A huszadik század elején már 1000 diák tanult az apácák intézményeiben s az itt tanuló diákok felekezeti hovatartozás nélkül járhattak az iskolába. Oktatási és nevelési tevékenységük 106 éven keresztül volt gyümölcsöző.
Tevékenységeik köre folyamatosan bővült, ám ezeknek sajnos 1948-ban a kommunista hatalom véget vetett. A kommunista oktatási reformok megtiltották az apácáknak a tanítás folyatását, 1948-tól már nem volt szabad bekapcsolódniuk az iskolai életbe.
„Balsors akit régen tép” ellenére elmondható, hogy tevékenységük korszakformáló és számtalan generációt érintő volt. A város élete sokkal szegényebb lett volna ha az apácák nem fejtették volna ki áldásos tevékenységüket.
Ezen okok miatt igyekszik a Zárda-templom őrei csapat egyre jobban megismerni az irgalmasrendi nővérek mindennapi munkáját és Facebook felületen megosztani a megszerzett ismereteinket.
A versenyben résztvevő csapatok számára a következő megmérettetést a február 14-én Kolozsváron megrendezésre kerülő regionális döntő jelenti, amelyen Szatmár, Bihar és Kolozs megye csapatai mérkőznek meg az országos döntőbe való jutáshoz.
A regionális döntőben egy szakmai zsűri elbírálja el a csapat eddigi tevékenységét összefoglaló versenymappát, illetve egy, az örökbefogadott épület történetéről szóló rövid színdarabot is be kell mutatniuk.
A Zárda-templom őrei csapat kéri, hogy kövessék őket és értékeljék eredményeiket a Facebookon.
Hírszerkesztő