Szatmárnémeti

Nyári programok a tasnádi fiataloknak

Fotó: Magánarchívum
2021.07.24 - 14:57
A 2020-ban elmaradt, megszokott napközis táborozási lehetőségeket és szervezett nyári közösségi foglalkozásokat igyekeznek idén pótolni Tasnádon, tájékoztatta szerkesztőségünket Czumbil Bernadett zenetanár, aki aktív szerepet vállal a közösségépítésben.

— Gyakran elmondjuk, hogy Tasnádon csökken a magyar diákok, a magyar fiatalok száma, ugyanakkor arról is beszélhetünk, hogy a megmaradó szűk csoport igyekszik aktív kulturális, egyházi és közösségi életet élni. Így van ez most is?
— A járványhelyzet a tasnádi fiatalok életét is megnehezítette. Nagyon hiányoztak a 2020-ban elmaradt, megszokott napközis táborozási lehetőségek és szervezett nyári közösségi foglalkozások. Szerencsére az utóbbi hetek — akár hónapok is — lehetőséget teremtettek, hogy megtervezzék a tavalyelőtti táborok folytatását. Az egyik nagy esemény a református Bibliatábor, amit a Pakulár házaspár szervezett. A református egyházközség közösségi termében zajlott foglalkozásokon a kisebb gyerekek munkáját az önkéntes ifjak segítették.
Az V–VIII. osztályos gyerekek részt vettek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület által szervezett néptánctáborban. A tanévzárót követő héten a tasnádi Hepehupa néptáncegyüttes huszonhárom tagja csatlakozott a nyírségi táncok tanulásához, amit Maier Rajmund néptáncoktató vezetett.
A tasnádi fiatalok nagyon büszkék arra, hogy a tasnádi néptánccsoportot képviselhették a táborban, a rekettyések pedig nagyon befogadók voltak, bátorították és segítették őket a néptánctanulás és közösségformálás terén.

— Jelenleg milyen események zajlanak?
— Most zajlik — ugyancsak a református egyházközség szervezésében — egy ifjúsági tábor a magyarországi Nagyar településen. A gyerekek meglátogatták a szatmárcsekei Kölcsey-síremléket, valamint Petőfi-megemlékezésen vettek részt. A táborban lehetőség van kézműves foglalkozásokon részt venni, a népi játékok és hagyományos mesterségek megismerésére, de még a kenuzás is belefér a programokba. Ezt a programot a Pakulár házaspár szervezi.
Ma, július 24-én a nagyközönség előtt mutatkozik be a Hepehupa néptáncegyüttes a városi önkormányzat által szervezett nyári programsorozat nyitányaként; a városközpontban 18.30 órától kezdődő program keretében három csoport lép fel Székely Sára és István vezetésével, a néptánc- és népzenei előadás számára a nagykárolyi Komák zenekar biztosítja az élő zenés kíséretet. A gyerekek előadás után egy leckekoncertet kapnak ajándékba. Nagyon régóta várják, hogy a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia eljusson Tasnádra is a Nóé bárkája című leckekoncertjével. Tasnád Polgármesteri Hivatala most jónak látta az alkalmat, amire várnak és hívnak minden gyereket, szüleikkel együtt.

— Milyen programok lesznek még a nyár folyamán?
— Augusztus 16. és 20. között — ha a járványügyi helyzet nem változik — a tasnádi Ad–Kölcsey Kulturális Egyesület megrendezi a III. Hagyományőrző Néptánctábort a 6–11 éves korosztály számára, az egykori katolikus iskola termeiben és udvarán. A tábor vezetői Székely Sára és István, ők irányítják a néptáncfoglalkozásokat, valamint hagyományos kézműves foglalkozást vezet majd István, bevonva a helyi pedagógusokat is. Lesz fafaragás, népihangszer-bemutató, kosárfonás, kötélverés, varrás, agyagozás stb. Két éve, amikor második alkalommal volt megszervezve a tábor, az aratás volt a téma, most az erdőé lesz a főszerep. Erdővel kapcsolatos népdalokat fog tanítani Farrné Kovács Mónika magyarországi népdalénekes, és erdei mesék kerülnek majd terítékre. A táborzáró kirándulás alkalmával ezúttal egy erdész kalauzolja a gyerekcsoportot a magyarcsaholyi erdőbe, elárulva és bemutatva az erdő növény- és állatvilágának titkait. Az erdei kalandot csapatversenyek zárják majd.
Az utolsó nyári foglalkozás a katolikus Bibliatábor, amit Gózner Artúr hitoktató és Ozsváth József plébános fog vezetni, a nőszövetség és a családosok közössége önkéntes segítségével. Három teremben zajlanak majd a foglalkozások: lesz hitoktatás, valamint zenei és kézműves tevékenységek. A táborzáró szentmisét a gyerekek együtt ünneplik majd, aktívan kapcsolódva be a liturgiába a táborban tanult énekekkel és ministránsi szolgálattal.

— Úgy tűnik, a gyerekek hasznosan töltik el a nyarat, és szívesen vesznek részt a foglalkozásokon.
— A gyerekek nagyon várják a közösségben töltött napokat, érdekes foglalkozásokat, az eddig megszervezett táborokban is maximális volt a részvétel. Az évek rohamosan telnek, a kihagyott év miatt keletkezett űrt be kell tölteni, hogy egy generáció számára se maradjon ki a táborozás és élményszerzés öröme Tasnádon.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Elszokott a közönség a tömegrendezvényektől?

A közel kétéves kényszerszünet után már nem olyan aktív a nagykárolyi kultúraszerető közönség, mint korábban. A háttérben húzódó okokat próbáltuk megfejteni Szűcs Józseffel, a Nagykárolyi Művelődési Központ igazgatójával, akivel a további tervekről is beszélgettünk.
Vidék

Nincs ideális modell az önkormányzati működésre

Ebben az évben lesz harminc éve, hogy az önkormányzati törvény megjelenését követően megalakultak a helyi tanácsok. Ilyés Gyulát, Vetés község polgármesterét az önkormányzatiság első harminc évének alakulásáról, sikereiről és kudarcairól kérdeztük.
Szatmárnémeti

„Az ajtóm továbbra is mindenki előtt nyitva áll”

Altfatter Tamás kormánymegbízott két hete tette le a hivatali esküt, s a ceremónián mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szatmári közösség érdekében fog dolgozni. Lapunknak adott interjújában is hangsúlyozta, hogy az ajtaja továbbra is nyitva áll mindenki előtt.