„Az utóbbi időszakban próbáltuk beazonosítani azokat az okokat, amelyek oda vezettek, hogy a pandémia óta drasztikusan csökkent a rendezvényekre kilátogató nézők száma” — kezdte a beszélgetést az igazgató. Azt tudni kell egyébiránt, hogy Nagykárolyban évtizedek óta nagyon erős a kultúra iránti igény. A szatmárnémeti Harag György Társulat például mindig is két telt házas bérletet tervezett egy-egy évadban az itteni közönség számára, amit sikerült is megvalósítania. Ez több mint ötszáz nézőt jelent. 
A megszorításokat követően a közönség nem szokott vissza a színházba, a legnagyobb jóindulattal is maximum hatvanfős „telt házzal” számolhattak a rendezvények szervezői. Emellett vannak olyan műfajok is, amelyek nézőszáma még rosszabb mutatókat produkált az elmúlt kulturális évadban. Szűcs szerint az ismert nevek meghívása a korábbi évek tapasztalatai szerint mindig garanciát jelentett arra, hogy a játszóhely megtelik. Ezzel szemben óriási meglepetést okozott a kultúrház szervezőinek, hogy nem mentek be az eseményekre a nézők, bármilyen húzónév is szerepelt a plakátokon. „Azt azért tudni kell, hogy a különböző színházi műfajok iránt érdeklődő nagykárolyi közönség nem a fiatal generáció tagjai közül kerül ki. Sajnos elég kevés fiatal van a nézőtéren. A közép- és szépkorúak közül pedig elég sokan tartottak és még ma is tartanak a koronavírus okozta megbetegedésektől” — részletezte a háttérben húzódható lehetséges magyarázatot az intézményvezető.

Félnek közösségbe menni

Az a színházszerető közönség, amelyre mindig is számíthattak az előadók és az események szervezői, vagy beteg volt, vagy nagyon félt a megbetegedéstől, és inkább otthon maradt, bármennyire szívesen foglalt volna helyet a nézőtéren. Sokkal erősebbnek bizonyult az öncenzúra, az önkéntes távolmaradás, mint az események csábítása. A megszorítások alatt volt, hogy a harminc százalékkal üzemeltetett nézőtér sem telt meg. „Egyes partnereink két évvel ezelőtt, amikor elkezdődött a tömeges megszorítások időszaka, arról beszéltek nekünk, hogy az új állapot teljesen át fogja írni a szociális szokásainkat. Akkor nem hittünk nekik, pedig nagyon úgy tűnik, hogy igazuk lett” — sajnálkozik az igazgató. A klasszikus értelemben vett templomba járás, színház- és koncertlátogatás, amelyet korábban ismertünk, és amely szerint eseményeket lehetett szervezni, átalakul. Mára már nem lesznek érvényesek a korábban kőbe vésett kultúrafogyasztási szokások. Idővel talán visszatérhetnek ezek, de hosszú folyamat elé nézünk, ugyanis az emberek egymásba és a közösségbe vetett bizalma rendült meg. Ez óriási veszteség, amely generációkat is érinthet. A jelenség felerősödéséhez hozzájárult az is, hogy a technikai vívmányoknak köszönhetően elkényelmesedtünk, hiszen sokkal egyszerűbb otthoni környezetben, telefonról vagy más eszközökről követni az istentiszteletet vagy más eseményt. Van egy réteg, amely már hozzá is szokott a digitális világ kényelméhez, amely tálcán kínálja és a fotelből teszi fogyaszthatóvá a színielőadásokat, vagy nagy képernyős tévén, házimozirendszeren át biztosítja a legélvezetesebb koncerteket. Ezek ugyan elveszik a közösségi szórakozás nyújtotta élményt, cserébe azonban kényelmi szempontból többet nyújtanak. A betegségre visszatérve az is bizalmatlanságra ad okot, hogy ha valaki még nem is híve az összeesküvés-elméleteknek, akkor is elgondolkodik azon, hogy kétévnyi intenzív védekezés és megannyi megszorítás után nagyon hamar feloldottak mindenfajta korlátozást. 
Szűcs arról is beszélt, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hiszen azok a meghívott művészek, akik Nagykárolyba látogatnak fellépni, folyamatosan arról beszélnek, hogy az egész országban és külföldön is nagyon hasonló a helyzet, drasztikusan csökkent a kultúrára éhes közönség száma.

A programok minőségével nincs gond

Az említett jelenség ellenére a nagykárolyi kultúrház szervezőkedve nem lankadt, ezt a tavalyi évadban lebonyolított események száma is jól bizonyítja. A március eleji feloldásokig korlátozott létszámmal ugyan, de havonta két-három eseményt meg tudtak szervezni. Harminc- vagy ötvenszázalékos részvétellel, de voltak rendezvények a városban. Az elmúlt évadban, tavaly szeptember és idén június között közel ötven eseményt sikerült tető alá hozniuk. Csak májusban tizenhat rendezvényt bonyolítottak le. Rengeteg műfajból tudtak ízelítőt adni a közönségnek. Aki a dzsesszt, a kamarazenét, a szimfonikus nagykoncertet vagy a könnyűzenei műfajok valamelyikét kedveli, megtalálhatta a neki való programot. „Egyelőre nem találtuk meg azt a receptet, amely garantálná, hogy a színházba visszatér a régebb megszokott számú közönség” — tette hozzá Szűcs. A nagykárolyi kulturális élet szervezői azt is megfigyelték az elmúlt időszakban, hogy pár hét leforgása alatt lehetetlen bepótolni a koronavírus miatti kényszerszünetet. 
Az embereket — bármennyire is szeressék a kultúrát — nem lehet egy hónapban nyolc alkalommal beráncigálni a színházba vagy más előadóterembe. Az események tolódtak a megszorítások miatt, és az enyhítések idejére csoportosultak. A heti három komolyabb programmal az a gond, hogy a hasonló rendezvények iránt érdeklődő közönség száma is véges. Továbbá időbeosztás és pénz kérdése is, hogy egy család mit néz meg. Aki hajlandó áldozni a kultúrára, annak is végesek a forrásai, hiába ajánlunk neki minden napra valamit, döntenie kell, hogy mire és mennyit tud kiadni. Szűcs szerint meg kell találni azt az arany középutat, amely lehetővé teszi, hogy a közönség ismét visszaszokjon az intézményesített kultúrafogyasztáshoz, de ne is terhelje le nagyon az idejét és a pénztárcáját. Korántsem arról van szó, hogy a felkínált események minőségi kifogásokat támasztottak volna, hiszen mindenik színvonalas produkció volt. Márciusban még a mostani infláció sem riogatta a háztartásokat, de a jövőben, akár már idén ősszel ezt is számba kell majd venniük a szervezőknek. A mostani anyagi helyzetet elnézve lassan már áldozatot kell hozni a kultúráért, és dönteni kell, hogy az ember milyen szórakozási lehetőséget választ, és azért mennyit tud majd kifizetni. Az egyre emelkedő energiaköltségek előbb-utóbb ezen a területen is meg fognak mutatkozni, és mindkét oldalt érinteni fogják. Már az idei nyár fesztiválszervezői arra panaszkodnak, hogy megemelkedtek a fellépők költségei, és ez a belépőkre is kihat.

A legnagyobb dobás az Augustfest

Az idei nyár nagykárolyi rendezvényeivel kapcsolatban elhangzott, hogy a szabadtéri események megtervezésekor igyekeztek úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez mérten olyan szórakozási lehetőségeket tudjanak biztosítani a városlakóknak és a környező településeken élőknek, amelyek valamilyen szinten képesek kielégíteni a többség igényeit, ám mindenkinek nem lehet megfelelni. Gyereknaptól kezdve a nyár teljes időtartama alatt minden hétvégére szerveznek valamilyen eseményt a városban. A legnagyobb és legtöbb embert vonzó rendezvény minden bizonnyal idén is az Augustfest lesz, amely több mint egy héten át, folyamatosan kínál szórakozási lehetőséget, minőségi kulturális kikapcsolódást. Az egykori városnapok alternatíváját jelentő rendezvénysorozat július 29-én, pénteken kezdődik román folklórnappal, amelyet másnap magyar és német folklórnap követ. A városi fesztivál első vasárnapján az erős emberek versenyét rendezik meg, elsején pedig a dzsesszé lesz a főszerep. Lesz még nagykárolyi táncgála és operettest is. Csütörtöktől vasárnapig pedig a nagykoncerteké lesz a színpad a Károlyi-kastély parkjában, a programban a Holograf, a Connect R, a Margaret Island és Keresztes Ildikó & Abrakazabra zenekar szerepel. A sztárfellépők előzenekarai helyi tehetségek lesznek, akik megmutathatják magukat a nagyközönség előtt. A szervezést az is megnehezítette, hogy nagyon kevés a szabad zenekar, hiszen a két év alatt folyamatosan elhalasztott fellépéseket és bevételkiesést mindenki igyekszik minél hatékonyabban bepótolni. „Komoly sikernek könyvelhető el, hogy sikerült ezt a programot így összeállítani, hiszen szinte mindenki egész nyárra, folyamatosan le van kötve” — részletezte a szervezési nehézségeket a kultúrház igazgatója.
Szeptemberben tervezik visszaidézni a kétezres évek környékén debütált Summer End Festivalt, amely nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a nagykárolyi, illetve a környező településeken aktív művészekre. Ez a hiánypótló esemény arra is kiváló fórum, hogy megismertesse a köztünk élő és alkotó tehetségeket, akiket a legtöbb esetben távoli városokban vagy országokban jobban kedvelnek és szeretnek, mint idehaza, mert itthon kevésbé kerülnek reflektorfénybe. A kultúrház igyekszik teret biztosítani a helyi értékeknek, hiszen a saját büszkeségeinkkel a legjobb dicsekedni. Ezt szolgálta például 2017-ben a Karul Art-Fest is, amelyre a városból és a környékről elszármazott művészeket sikerült hazahívni.
Nagykároly különösen szerencsés helyzetben van, hiszen amíg az országban számos kultúrházat bezártak, addig az itteni városvezetés komoly anyagi és szellemi támogatást nyújt a helyi kultúrának, felkarolja az intézményeket, segíti a működésüket. Ennek hála számos gyerek járhat különböző szakkörökre, és meg is mutathatja az ott tanultakat a városi rendezvények alkalmával.

Végh Balázs