Szatmárnémeti

November 4-én kezdődik az Interetnikai Színházi Fesztivál Szatmárnémetiben

A tíznapos fesztivál során nagyon jól ismert, és kevésbé ismert darabok is színpadra kerülnek
2022.11.02 - 10:23
Tizennyolc színházi előadást, igazi csemegéket láthat a közönség: a kisebbségi színházi műhelyek az elmúlt évek termésének legjavából mutatnak be egy-egy produkciót Szatmárnémetiben, de lesznek könyvbemutatók is, az after-partykon pedig színész DJ-k és színészzenekarok csapnak majd a húrok közé.

Az elmúlt hetekben lázas munka zajlott Szatmárnémetiben, és zajlik most is, hiszen a tizennyolc színházi produkciót felvonultató Interetnikai Színházi Fesztivál november 4-én kezdődik, és tart november 13-ig. A seregszemle alatt pedig igazi színházi csemegéket láthat a közönség, a kisebbségi színházi műhelyek az elmúlt évek termésének legjavából mutatnak be egy-egy előadást a szatmári megyeszékhelyen.
A házigazdákkal együtt 13 romániai magyar színtársulat vesz részt a fesztiválon, de Szatmárnémetibe érkezik a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata és a Temesvári Állami Német Színház, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház és a Giuvlipen független roma színtársulat is. A színházi élményeket számos kísérőrendezvény egészíti ki: minden nap szakmai beszélgetéseken elemzik ki a színházi szakma képviselői és a kritikusok az előző nap látottakat, több könyvbemutatót is szerveznek az IFESZT ideje alatt, a Red Hat Yardban tartott afterpartykon pedig színész DJ-k és színészzenekarok csapnak majd a húrok közé. 

Az Interetnikai Színházi Fesztivál előadásaira jegyek kaphatók a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában vagy a Biletmaster.ro online jegyértékesítő rendszerben. 

Interetnikai Színházi Fesztivál – Szatmárnémeti, 2022

November 4., péntek
15.00 Könyvbemutató - Nagyváradi magyar színháztörténet 1950-1990. Philther-elemzések
17.00 Bartis Attila: Amikor...– Bogdán Zsolt önálló estje, a marosvásárhelyi Spektrum Színház előadása – Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér
19.00 Ünnepi megnyitó – Szatmárnémeti Északi Színház

Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása

19.30 Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (r: Novák Eszter), a nagyváradi Szigligeti Színház előadása – Szatmárnémeti Északi Színház 
23.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 5., szombat
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata
15.00 Könyvbemutató: Beszélgetés a Harag György Társulat kiadványairól (Csirák Csaba: évad mérlege, 65 év krónikája (szerkesztő Bessenyei Gedő István)
17.00 HaviDráma felolvasószínházi előadás – Iparosotthon

Molnár Ferenc - Kellér Dezső - Zerkovitz Béla: A Doktor Úr
Molnár Ferenc - Kellér Dezső - Zerkovitz Béla: A Doktor Úr

19.00 Molnár Ferenc - Kellér Dezső - Zerkovitz Béla: A Doktor Úr (r: Keresztes Attila), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása – Szatmárnémeti Északi Színház
22.30 - Afterparty - Red Hat Yard

November 6., vasárnap
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata
18.00 Carmen Lidia Vidu: Emberek. Eladók – Menschen. Zu verkaufen (r: Carmen Lidia Vidu), a Temesvári Állami Német Színház előadása – Szatmárnémeti Északi Színház
20.00 Elise Wilk: Eltűntek (r: Sebestyén Aba), a marosvásárhelyi Yorick Studió előadása,– Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér 
22.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 7., hétfő
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata

Martin McDonagh: Leenane szépe
Martin McDonagh: Leenane szépe

18.00 Martin McDonagh: Leenane szépe (r: Barabás Árpád), a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása – Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér 
20.00 Tracy Letts: A jegyzőkönyv (r: Barabás Árpád), a csíkszeredai Csíki Játékszín előadása – Szatmárnémeti Északi Színház 
23.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 8., kedd
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata
18.00 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (r: Sardar Tagirovsky), a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása – Szatmárnémeti Északi Színház
23.00 - Afterparty - Red Hat Yard

November 9., szerda
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata
17.00 Könyvbemutató – Fény-Színpad-Kép - Czinzel László 130 színházi fotója
19.00 Yiddis Trotter, az Állami Zsidó Színház koncert-előadása (rendezői koncepció: Natalie Ester) – Szatmárnémeti Északi Színház
22.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 10., csütörtök
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Köllő Kata
14.30 Könyvbemutató: „Ha a játék valósággá változik” Interjúkötet a Harag György életéről és munkásságáról készült dokumentumfilm alapján. Vendég: Huszár Orsolya (MMA)
16.00 You·tópia (r: Florian von Hoermann) - a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozatának előadása – Szatmárnémeti Északi Színház
18.00, 19.30, 21.00 – Biztosítótűk (r: Bobi Pricop) a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának előadása a színházi büfében
22.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 11., péntek
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Varga Anikó
17.00 Görgey Gábor: Hol a stukker?! (r: Kolcsár József), a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum előadása – Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér

Phelim McDermot - Julian Crouch: Jógyerekek képeskönyve
Phelim McDermot - Julian Crouch: Jógyerekek képeskönyve

20.00 Phelim McDermot - Julian Crouch: Jógyerekek képeskönyve (r: Hegymegi Máté), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása – Szatmárnémeti Északi Színház
23.00 Afterparty - Red Hat Yard

November 12., szombat
11.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Varga Anikó
15.00 Könyvbemutató: Test–hatalom–intézmény. A színházi nyilvánosság szerkezetváltozásai Erdélyben. Vendégek: Ungvári Zrínyi Ildikó és Kricsfalusi Beatrix – Szatmárnémeti Északi Színház
18.00 Adrian Sitaru: Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott (r: Adrian Sitaru), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása – Szatmárnémeti Északi Színház

Füst Milán: Boldogtalanok
Füst Milán: Boldogtalanok

21.00 Füst Milán: Boldogtalanok (r: Albu István), a gyergyószetmiklósi Figura Stúdió Színház előadása – Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér
23.30 Afterparty - Red Hat Yard

November 13, vasárnap
10.00 Szakmai beszélgetés – az előző nap látott előadások értékelése a színház büféjében. Moderátor: Varga Anikó
11.30 Könyvbemutató: Erdélyi magyar színháztörténet – Philther-elemzések
13.00 A Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál győztes előadása – a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díszterme
15.30 Könyvbemutató: Visky András: Mire való a színház könyvbemutató – Szatmárnémeti Északi Színház
17.00 Catinca Drăgănescu: Városi test - Corp Urban (r: Catinca Drăgănescu), a Giuvlipen roma színház előadása – Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi nézőtér
19.30 497 (r: Farkas Tamás és Tapasztó Ernő), az Aradi Kamaraszínház előadása - Szatmárnémeti Északi Színház 
22.30 Afterparty - Red Hat Yard

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Közel 3000 nézője volt az IFESZT előadásainak

Tíz napon keresztül volt a romániai kisebbségi színjátszás fővárosa Szatmárnémeti, ugyanis itt rendezték meg a 18 térsulatot, izgalmas előadásokat, könyvbemutatókat és tartalmas szakmai beszélgetéseket felvonultató Interetnikai Színházi Fesztivált.
Szatmárnémeti

Nagyvárosi test, illetve 4 fiatal kálváriája a siker érdekében

Két, rendhagyóbb témát feldolgozó előadással várja az érdeklődőket vaárnap az IFESZT: a nő és teste közötti kapcsolatról mai napig keveset beszélünk, de arról sem szokott túl sok szó esni, ha a kitűzött célt elérjük ugyan, ám mire elérjük, túl sok értelme nincs, és szinte sikernek sem nevezhető már.
Szatmárnémeti

"Nyelvem határai a világom határai"

Könyvbemutató, színházi folyóirat szülinap és két előadás szerepel az IFESZT szombati palettáján.