Aki a City Insurance-nél kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA), annak nincs mitől félnie amiatt, hogy a társaság egy lépésre van a tönk szélétől, az okozott kárt javító műhelyeknek viszont van, nagy eséllyel tarthatnak attól, hogy nem lesznek kifizetve.
Több szatmári biztosítási brókerrel is szóba álltunk a szerdai nap folyamán: volt, amelyik nem aggódott a biztosításfelügyelet (ASF) által kért tőkeemelés elmaradása miatt kialakult helyzettől, a szakemberek nagyobbik hányada szerint viszont elképzelhetetlen, hogy a román RCA-piac nagyobbik hányadát uraló cég csőd szélére sodródása ne rengetné meg az ágazatot. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a biztosítottaknak közvetlen formában nincs mitől tartaniuk, azaz az RCA-juk érvényes marad a továbbiakban is, viszont jó lesz elkezdeniük a pénzt félretenni, hogy legközelebb ki tudják fizetni a drágább biztosítást, mert az olcsóból nem lesz. Ugrásszerű drágulás, amit az energiaárak emelkedéséhez hasonlítanak, már most is van, az elmúlt hét csütörtökéhez képest harminc százalékkal magasabbak az RCA-árak most, a szegmens többi szereplője már jó előre így reagál a City Insurance köréből kiáradó ügyfelek jelentette keresletnövekedésre.
Van olyan bróker, amelyik azt mondja, 1–2 éven belül az RCA-piac másik nagy játékosa, az Euroins kerül majd bele a csődkosárba, s ha ez is megtörténik, egyszerű személyautóra 400 lejnél olcsóbb féléves biztosítás nem lesz a piacon. Más bróker szerint az Euroins csődjétől nem kell félni, ez a cég már végrehajtotta a biztosításfelügyelet által kért tőkeemelést, meg van erősödve anyagilag, teljesen fizetőképes.
Szóval az autósoknak nincs mitől tartaniuk, és nincs is semmi dolguk, míg érvényes a meglévő City Insurance biztosításuk, mert az állami garanciaalap vett át minden jogot és kötelezettséget a társaságtól, az ügyfeleknek nincs mit foglalkozniuk azzal, hogy anyagilag és jogilag hogy áll a biztosítójuk. Teknőspáncél alá vonultak ugyanakkor a szervizek, mert már látták a Carpatica meg az Astra biztosító csődjekor, hogy ilyenkor megszűnik a fizetési kedv, és hosszú hónapokig, a csődügylet tartós rendezéséig nincsenek kifizetve a munka- és alkatrészköltségeik. A műhelyeknek minden joguk megvan visszautasítani a javítást, ami a fizetőképesség csökkenése miatt érthető is, ezzel a jelenséggel találkozhatnak a City Insurance biztosítottjai, ha javítani kell az autójukat.
Princz Csaba