Belföld

Kétszáz százalékos drágulás a biztosítás-piacon

Megterhelő tétel lett a román háztartások számára biztosítást kötni baj esetére. (Fotó: romaniatv.net)
2022.02.05 - 17:36
Magyarországra is eljutott a román horror RCA-díjak híre, a Világgazdaság hírportál cikkezett arról, hogy egyes esetekben háromszor annyiba is kerülhet a kötelező mint amennyibe került tavaly nyáron.

A hárommillió ügyféllel rendelkező romániai City Insurance biztosítótársaság tavalyi bedőlése – ami a korábban ugyancsak piacvezetőnek számító Astra, Carpatica és a CertAsig társaságok csődjének sorába illeszkedik –, drágulási hullámot váltott ki a kgfb piacon, írja a vg.hu. Szakértők szerint a drágulás elkerülhetetlen volt, a City ugyanis sokáig dömpingárral nyomta le a biztosítási tarifákat, a felgyorsuló infláció és a gazdaság járvány okozta visszaesése dacára.

Kezdetben a biztosítók többsége kisebb mértékben srófolta fel az árakat, viszont a piacvezetővé előlépett Euroins nem óvatoskodott, és adott esetben többszörösére emelte a kgfb árát, elsősorban a legolcsóbb ajánlatot választó ügyfelek körében.

A talpon maradt hét biztosító aztán 40 és 60 százalék közötti áremelést hajtott végre, de számos esetben nem ritka a kötelező 150–200 százalékos drágítása sem,

sőt piaci szereplők beszámolója alapján előfordul, hogy a személygépkocsi értékének negyedére rúg az éves biztosítás.

Brókerek elmondása szerint a legnagyobb arányban a 30 év alatti, kezdő sofőrök kötelezője drágult, ők – hengerűrtartalomtól függően – az addigi legtöbb 36 ezer forintnak megfelelő tarifához képest jelenleg már csak 72 és 216 ezer forint közötti összegben tudnak éves biztosítást kötni. Mivel a társaságok többsége a fél-, illetve egyéves biztosítási időtartamot preferálja, a néhány hónapra kötött biztosítások árai hatványozottan emelkedtek. Számottevő a drágulás a tehergépkocsik esetében is, a kamionok által okozott károk ugyanis az esetek többségében nagyok, emiatt a biztosítók ódzkodnak, hogy ezekre kössenek kötelező felelősségbiztosítást, inkább növelik az árakat.

Ráadásul februártól további, becslések szerint 5–10 százalékos drágulásra kell számítani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacon, mivel a pénzügyi felügyelet a biztosítási garanciaalapba a társaságok által befizetett részesedést az eddigi egyről 2,5 százalékra kívánja emelni, éppen a City fizetésképtelensége nyomán előállt rendkívüli helyzetre hivatkozva. A garanciaalapnak éppenséggel a csődbe ment társaság ügyfelei okozta károkat kell megtérítenie. A testület egyébként legutóbb az Astra Asigurari biztosító csődjekor emelte meg a társaságok részesedését.

Ezzel egyidőben a City Insurance csődjének ügyében a bukaresti főügyészség januárban hozott döntése nyomán a szervezettbűnözés- és terrorellenes ügyosztály (DIICOT) vette át a nyomozást. Az eljárás szervezett bűnözői csoport létrehozása, banki csalás, sikkasztás, számítógépes csalás és hamisítás alapos gyanújával folyik. Az ügyben még egyetlen szereplő ellen sem indítottak bűnvádi eljárást, ám ez csak idő kérdése, tekintettel arra, hogy tavaly ősszel maga a City is feljelentést tett jelenlegi és volt alkalmazottai ellen.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Lassan megfizethetetlen lesz az autós biztosítás

A Pénzügyi Felügyeleti hatóság nem tudja megoldani a kötelező gépjármű-felelősség biztosítási piac problémáját, úgyhogy eltereli: megint meg kellene hosszabbítani az RCA-ársapka érvényességét.
Belföld

Biztosítási kedvezmények csak a teherfuvarozóknak

Kezd lassan formát ölteni hogyan akarja kielégíteni a hetek óta sztrájkoló fuvarozókat a biztosítások árát illetően a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF). Személygépkocsikra nem lesz olcsóbb...
Belföld

Duplájára drágultak a biztosítások

A City Insurance csődje után piacon maradt RCA-cégek nem kecmeceltek sokat, duplájára emelték a gépjármű-biztosítások árát. A piacfelügyelet nem maximalizálta az árakat, hanem kitalált egy kompenzációt, támogatást lehet kérni a megfelelő indoklás után.