Szatmárnémeti

Nem lesz kész a körgyűrű

2021.05.21 - 04:08

A szatmárnémeti körgyűrűt építő konzorcium illetékesei és a munkát megrendelő román közútkezelő társaság (CNAIR) is hallgat az utóbbi időben, mint malac a máléban, ha az építkezés befejezését firtatja a sajtó. Mindkét felet kérdeztük, hogy hogy halad a munka, mikor lesz kész, és pláne, hogy mikor sikerül már elköltöztetni a nyomvonalon lévő villanyoszlopokat, de nem kaptunk választ, pedig már több nap eltelt.
Így csak a nagyberuházások monitorozásával foglalkozó Pro Infrastructura Egyesület Facebook-bejegyzésére tudunk hivatkozni, amelyben azt írják, hogy a legutóbbi, 2021. decemberi átadási határidőt 2022 áprilisára tolták ki, épp amiatt, mert évek alatt sem sikerült elköltöztetni a középfeszültségű vezetékeket két pontján a nyomvonalnak.
Körülbelül ennyit ért Florin Cîţu legutóbbi szatmárnémeti látogatása, hiába sétáltatták meg a miniszterelnököt a Szamos-híd közelében a kerülőút aszfaltján, a Transelectrica hatalma a kormány első emberéénél is nagyobb. Egy 403 millió lejes úthálózat-fejlesztési projekt, amiben az EU pénze is benne van, helyben jár már legalább egy éve azért, mert az áramszállító megmakacsolta magát, és nem képes arrébb költöztetni az útból két oszlopát.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Forgalomfigyelő intelligencia osztja majd ki a haladási irányt a Károlyi úton

Lesz még egy sáv a Károlyi úton a körgyűrű előtt, a város bejáratánál és az a menetirány kapja majd meg ezt a plusz sávot, amely zsúfoltabb.
Szatmárnémeti

Street Music Festival: hőlégballonnal a zenék és a város fölé

Itt a részletes program — valódi világ körüli utazást ígér a szatmárnémeti fesztivál úgy, hogy ki se kell mozdulni a városból.
Szatmárnémeti

Drágább szemétszállítás júliustól

Elfogadta a tanács a Florisal szatmárnémeti áremelési előterjesztését, magasabb szemétdíjat fizetnek a város lakói júliustól.