Szatmárnémeti

Nem jár vissza a szemétpénz

2020.09.05 - 13:53

Sok szatmárnémeti boltos és cégvezető eszmélt a szükségállapot véget értével, hogy arra az időszakra, amíg a katonai rendelkezések következményeként zárva tartottak, vissza kellene kérniük a szemétszállítási díjat a Florisaltól. Az elhatározás hátterében az a meggondolás állt, hogy ugyebár amíg zárva tartott a bolt vagy a műhely, a cég, nem volt szemét, s így nem voltak a kukák az utcára kitéve a szemétszállítási dátumokon, tehát nem volt amit elvigyen a Florisal. És mert a Florisalt nem azért fizetik, hogy közlekedjen a kukáskocsival az utcán, hanem hogy elvigye a szemetet, logikusnak tűnt: ha nem volt mit elvinnie, nincs miért fizetni a szemétszállítónak.

Több olyan cégvezető is volt a városban, amelyik valamilyen formában (levél, telefon, e-mail) felvette a kapcsolatot a céggel, hogy a szükségállapot idején kézbesített számlákat vonja vissza, vagy az időközben befizetett szemétszállítási díjat fizesse vissza, vagy írja jóvá. Úgy tudjuk, az összes ilyen igény elutasításra került a cég részéről, de hogy ez szabályos-e, arról Ressler Ştefant kérdeztük.

Utólag nem lehet

A szatmárnémeti ügyvéd szerint létezik a felek szerződésbe foglalt vállalásai felfüggesztésének lehetősége, és egy szükségállapoti szintű helyzetben ennek elfogadása mindkét részről teljesen érthető is. A felfüggesztés állapotába azonban az esemény fennforgását megelőzően kellett volna a feleknek eljutniuk, figyelmeztet Ressler, azaz nem utólag kellett volna kérni a számla stornózását vagy a befizetett összeg visszafizetését, hanem a szükségállapot beálltakor, lehetőleg azonnal, de mindenesetre minél korábban. Ezt a lépést nemcsak hogy előre és írásban kellett volna megtenni, de a szerződés időszakos felfüggesztését kérő félnek bizonyítania is kellett volna, hogy a szükségállapot rendelkezései miatt, önhibáján kívül kéri ezt a másiktól.

Csak a bíróság

Mint bármilyen két fél között zajló esemény során, itt is lehetnek nézeteltérések, tette hozzá Ressler, például a Florisal nem fogadja el a másik fél szerződésszüneteltetésre vonatkozó kérését, és a vonatkozó időszakra továbbra is számláz. Ilyen esetben bírósághoz kell fordulni. Mivel jogi személyek közötti szerződésről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem tiszte eljárni, így békés megegyezés hiányában csak a bíróságra vezethet a helyzet rendezésére váró felek első útja.

Princz Csaba

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Fenyőelszállítás Szatmárnémetiben és Nagykárolyban

Ha elmúlik karácsony... a fenyőket január 12. – 31. között szállítják el, illetve amikor több gyűl össze.
Jegyzet

Több hó, mint hókotró – 16 centis a hóréteg

Míg havazik, el sem kellene induljanak a hókotrók.
Szatmárnémeti

Ennyit dolgozott a hóeltakarításon a Florisal

Az összes gépi és emberi erőforrást bevetették a havas éjszaka folyamán.