Szatmárnémeti

Nem gyorsult a közösségi fertőzés terjedése

2021.02.21 - 19:34

Északnyugaton a helyzet változatlan — legalábbis a koronavírus közösségi terjedését illetően, hiszen a régiónkbeli megyék adatait jó ideje ugyanaz a tizedezrelékes hullámzás jellemzi, s ennek a hullámzásnak a legjobb példája talán Máramaros, amely egyik nap bekerül, másik nap kikerül a piros zónából (tegnap épp ki, mivel 2,95 ezrelék volt a fertőzöttségi szintje). Zölden virít Beszterce-Naszód (0,71), Bihar (0,79) és a határmezsgyén billegő Szilágyság (1,46), míg Kolozs (2,49) és Szatmár megye sárga besorolást kapott — hiszen itthon bő egy hete 1,67–1,78 ezrelék között ingadozik a fertőzöttségi szint.

A hátunk mögött hagyott héten 356 új esetet regisztráltak (az azt megelőző héten 308-at), és 120 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív az eredménye, s bár a gyógyultak száma nem haladta meg a megbetegedettekét, de igen közel áll hozzá, hiszen 333 páciensnek sikerült legyőznie a kórt (míg egy héttel korábban alig 164-nek).

Sajnos múlt héten is tovább emelkedett az elhunytak száma, méghozzá jelentősen: 13-an vesztették életüket a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében (míg egy héttel korábban 11-en, azt megelőzően pedig négyen), és ismét voltak olyan napok, amikor hárman vagy épp négyen távoztak egyszerre a földi világból. A zömében 70–80 éves áldozatok mellett hárman (egy 50, egy 53 és egy 61 éves páciens) a fiatalabb korosztályhoz tartoztak.

Ha nem is túl látványosan, de emelkedett az elvégzett PCR-tesztek száma, múlt héten 2727 mintát elemeztek (azt megelőzően 2183-at), az viszont Szatmárban továbbra sem minősül nyilvános adatnak, hogy mennyi gyorstesztet végeznek, illetve hogy az elvégzett tesztek közül mennyi történik esetmeghatározásként, és mennyi saját kérésre.

Köszönhetően az AstraZeneca vakcinájának az eddiginél sokkal gyorsabb sebességre kapcsolt az oltási kampány: az elmúlt héten 1455-en (egészségügyi dolgozók és az oltási kampány második fázisába tartozók vegyesen) kapták meg a koronavírus elleni védőoltást és a második, emlékeztető oltást — ez a szám pedig bő három-négyszerese az előző hetinek, amikor 318-an (vagy 488-an) lettek immunizálva.

Több mint 11 000 beoltott

Szatmár megye fertőzöttségi szintje február 21-én 1,72 ezrelék volt, s a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 9447 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hétvégén 94 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 24-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.

Tovább emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 8625-öt, ami azt jelenti, hogy újabb 55 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, az elhunytak száma változatlanul 179, házi elkülönítésben pedig 895-en vannak. Az elvégzett tesztek száma is emelkedett, elérve a 65 443-at, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta igencsak sok, 663 mintát elemeztek, melyeknek a 18%-a lett pozitív.

Hétvégén is gyorsabb ütemben zajlott az oltáskampány: az elmúlt 48 órában 474-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 11 337 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig öt esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

A petei határátkelőnél az elmúlt 48 óra leforgása alatt 2688 utazó lépett az ország és a megye területére, s negyedüknek, 405 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; a csanálosi átkelőnél 35, míg a halmi átkelőnél 6 olyan utazó jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett vonulnia.

Szabó Kinga Mária

Fotó: MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.