Szatmárnémeti

Napok óta nem gyógyult meg senki

2021.02.10 - 19:15

Február 10-én Szatmár megye fertőzöttségi szintje 1,76 ezrelék volt (ismét hajszálnyit emelkedve az előző napi 1,72-höz viszonyítva), a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében pedig már 8926 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző összesítés óta 68 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 25-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.

A gyógyultak száma szombat óta változatlanul 8128, sajnos azonban az elhunytaké ismét hárommal, 161-re emelkedett: egy 79 éves nő és egy 57 éves férfi páciens a Nagyváradi Városi Kórházban, egy 76 éves férfi páciens pedig a zilahi megyei kórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében. Házi elkülönítésben 693-an vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 61 468, vagyis az előző adatközlés óta 421 mintát elemeztek, melyeknek a 22,5%-a lett pozitív.

Baktat az elkezdett úton az oltáskampány is, igaz, most megint lassúbb sebességre váltva, ugyanis az elmúlt 24 órában mindössze 58-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 9708 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig öt esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1519 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 224 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél 10 olyan utazó jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.