A kicsi Noel édesanyja, Hilda örömmel számolt be lapunknak a kis harcos állapotáról. Mint azt megtudtuk, a kisfiú rengeteget fejlődött, állapota pedig nagymértékben javult. „Aminek nagyon örülök, az az, hogy belélegzésnél fél centit emelkedik Noel mellkasa. Ez azért is fontos, hiszen eddig a légzés során csupán a kis hasa emelkedett, így elmondhatjuk, hogy fejlődik a légzése. Szintén hatalmas öröm számunkra, hogy jók a véreredmények, továbbá az, hogy ellenállás észlelhető a lábaiban. Noel sokkal stabilabban és egyre hosszabb ideig tud önállóan ülni, sőt, tud akár ülve is enni anélkül, hogy félrenyeljen, emellett ülő pozícióban egyre jobban tudja forgatni a fejét jobbra-balra, ezáltal már könnyebb a felfedezés számára” — fogalmazott az édesanya.
Hildától azt is megtudtuk, hogy a lakás egyre hangosabb Noel hangjától, bár elmondása szerint még nem az igazi, de alakul. „Örömmel értesítelek benneteket, hogy Noel végre kiabál. Az általa kiadott hangok egyre erőteljesebbek és hosszabb időtartamúak” — mondta Hilda, hozzátéve, hogy Noel napról napra huncutabb, imádja a fejlesztő játékokat, amelyekkel egész nap el tud játszani, de már a színes gombokkal teli távirányítót is fel tudja emelni.
Noel az utóbbi két hétben 4 centimétert nőtt, így már eléri a 84 centimétert. Egyre stabilabban ül a kerekesszékben is, bár a család azt keveset használja, hiszen orvosi javaslatra nem szabad sokat ültetni. November 23-án Noel egy éjszakát kórházban töltött, ez idő alatt alvásvizsgálatokat végeztek a szakemberek. A család jelenleg Budapesten tartózkodik, viszont Hilda elmondása szerint hatalmas a honvágy. „Nagyon hiányzik az otthonunk és a szeretteink. Az egész család jól van, hála Istennek, bár a bezártság nagyon nem könnyű, hiszen augusztus 12. óta csupán a vizsgálatok időtartamára hagytuk el a házat. Szerencsére azonban a budapesti, átmeneti otthonunk egy kertes ház, együtt a háztulajdonosokkal, akik mindenben segítenek, szeretetük és gondoskodásuk sokat jelent. De enyhíti a honvágyat az is, hogy a tulajdonosnő a Bihar megyei Szalacsról származik. Gondoskodásuk rengeteget segít, könnyebb átvészelni a bezártságot. Betartva a tisztes távolságot sokszor beszélgetünk a ház udvarán. Olyanok ők nekünk, mint egy pótcsalád” — fogalmazott Hilda a család jelenlegi helyzetéről.
Hilda végszóként ismét megköszönte mindazoknak az önzetlen és segítőkész embereknek, akik elkísérték Noelt a fejlődéshez vezető úton. „Minden egyes követőnknek milliónyi szeretetteljes üdvözletünket küldjük innen, Budapestről. Remélem, és bízom abban, hogy azok a jólelkű emberek, akik eddig Noelnek segítettek, a továbbiakban is összefognak és összetartanak, hogy minél több gyermeket tudjanak megmenteni. Azt, hogy mi itt lehetünk és ezt elérhettük, mind a segítőkész embereknek köszönhetjük” — fejezte ki háláját Noel édesanyja, Hilda.
Kallós András
Fotók: Fodor Hilda