Nagykároly

Nagykárolyban is elkezdték az oltást

2021.01.05 - 09:59

Az intézmény vezetője elmondta, nem minden kórházi dolgozó élt a lehetőséggel, azonban bízik benne, hogy az oltási időszakban meggondolják magukat és ha nem is mindenki, de a nagy többség beoltatja magát, hogy így segítse a vírussal szembeni védekezést.

A nagykárolyi kórház intenzív osztályának rangidős vezetője, dr. Petkes Éva volt az első nagykárolyi, aki megkapta a koronavírus elleni vakcinát.

A kórház menedzserigazgatója elmondta, a kórházi dolgozói közül 40–50 személy még nem döntötte el, hogy beoltatja-e magát.

A Nagykárolyi Városi Kórházba első körben 150 dózis COVID-19 elleni vakcina érkezett. Az oltásban részesülők sorrendjét az igénylések számának függvényében alakítják majd ki, közölte dr. Rat Elisabeta igazgatónő. Ennek a rendszerezésnek az elsődleges célja, hogy ne vesszen kárba egy dózis sem a leosztott oltóanyagból, ugyanakkor arra is figyelniük kell, hogy ne történjen fennakadás a kórház működésében.

A kórházban dolgozók oltását követően a családorvosok, az iskolaorvosok, a fogorvosok, valamint a gyógyszerészek következnek. Az oltás igénylését egy online platformon jelezhetik a lakosok, de az egészségügyben dolgozó szakszemélyzetnek ezenkívül a városi kórház vezetőségével is fel kell vennie a kapcsolatot, hogy pontos egyeztetés történjen az oltás tervezett időpontját illetően.

Fotó: Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal / Facebook

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.