Csütörtökön, nem sokkal 13 óra után vették észre a nagykárolyi határrendészek azt a négy férfit, akik a Nagykárolyt a magyarországi Ágerdőmajorral összekötő vasúti sínpár mentén bandukoltak, alig három kilométerre az országhatártól.
Schnebli Barbara egy olyan fiatal nagykárolyi anyuka, aki arra vállalkozott, hogy megismerteti az emberekkel a környezettudatos életmód, a mostanság olyan sokszor emlegetett zero waste, azaz nulla hulladék szerinti életmód gyakorlati részét.
A nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum teológia – intenzív idegen nyelv osztályának végzős diákjaiból álló csapat ismét remekelt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen megszervezett német nyelvi vetélkedőn.
A kedden délben összehívott tanácsülés keretében hoztak döntést Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai arról, hogy elfogadják-e a helyi önkormányzat illetékeseinek csapata által összeállított költségvetést.
A nagykárolyi cégeknek, vállalkozásoknak lehetőségük nyílik arra, hogy az oltási platformon történő regisztráció nélkül beoltassák alkalmazottaikat AstraZeneca-vakcinával.
A Nagykárolyban lévő, elhanyagolt ingatlanok tulajdonosaival szembeni egyetlen fellépés a pénzbírság lehet, véli a városvezetés. Mindazokat, akik nem képesek rendben tartani az ingatlanjaikat, háromszoros vagy ötszörös adó befizetésére kötelezhetik.
Újabb szakaszba érkezik a lakóegyesületek létrehozását célzó egyeztetés, írja közösségi felületén a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat