Nagykároly

Új elnöke van az NDF nagykárolyi szervezetének

Fotó: SZFÚ
2021.06.17 - 11:22
A Német Demokrata Fórum nagykárolyi szervezetének tagsága választmányi gyűlést tartott kedden délután. A gyűlést az NDF nagykárolyi szervezete elnökének, Johann Müllernek a váratlanul bekövetkezett halála tette indokolttá.

A gyűlés eredményeképpen a korábbi rangsort figyelembe véve bekerült a választmányba Schuller Ramona, míg az elnöki tisztséget a tavasszal sorra kerülő belső választásokig Tempfli László (képünkön) tölti be.

Az NDF nagykárolyi szervezetének alelnöki tisztségét pedig továbbra is Keizer Lajos tölti be. SZFÚ

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Július 27. - 28.: a Sváb Népviselet Ünnepe

Az esemény díszvendégei között lesz Regina Lochner asszony, a Német Szövetségi Köztársaság temesvári konzulja, Paul-Jürgen Porr úr, a Német Demokrata Fórum országos szervezetének elnöke is.
Nagykároly

Választott a nagykárolyi NDF

Az elmúlt héten tartották a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének vezetőségi választását. Az esemény helyszínéül a szervezet által működtetett Jugendzentrum szolgált.

Fontos a hagyományok őrzése és továbbadása

Tempfli László tavaly tavasszal vette át az NDF nagykárolyi szervezetének irányítását. Az idei választáson jelöltként indult az elnöki tisztségért, de ha lesz olyan személy, aki fiatalabb, és szívesen átvenné a Fórum irányítását, azt is támogatni fogja.