Nagykároly

Mérsékelt érdeklődés a Múzeumok Éjszakája programjai iránt

Fotók: SZFÚ
2021.06.14 - 11:00
A 2019-es (pandémia előtti) adatokhoz viszonyítva elmaradt ugyan az érdeklődők száma a korábban tapasztaltaktól, azonban a szervezők így is elégedettek, hiszen rövidebb nyitvatartás mellett, helyi fellépőkkel is vonzott közönséget a Károlyi-kastélyba a programsorozat.

Szombaton 18 órától várták az érdeklődőket a Károlyi-kastélyba, ahol a Nagykárolyi Városi Múzeum, valamint a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ munkatársainak közös szervezésében került sor a Múzeumok Éjszakája programjaira.

A meghirdetett kezdési időpontot megelőzően nem lehetett látogatni a kastélyt, ez valamelyest lefaragott a részvételi adatokból is, hiszen míg 2019-ben mintegy ezren keresték fel az épületet, valamint az ott berendezett kiállításokat, addig ez a részvételi adat idén 450-re módosult. A meghökkentő Dali tárlatot — mely belépődíj ellenében volt megtekinthető — közel 130-an nézték meg szombaton, nyilatkozta dr. Hágó Attila Nándor, az intézmény igazgatója.

A szervezők idén látványos és interaktív kaktuszkiállítással, a Kastélylakók és a Ceatăra tanulóinak fellépésével, kardbemutatóval, valamint csillagvizsgálóval készültek.

Utóbbi programban Bikfalvi Zsolt távcsövén keresztül, Szabó András érmihályfalvi amatőr csillagász kalauzolásában vizsgálhatták az égbolt titkait az érdeklődők. Ezen a programon mintegy hatvan személy vett részt.

Az alapkiállítást nagyjából félezren nézték meg, népszerű volt a panoptikum és az Afrika-kiállítás anyaga is, de a helytörténeti tárlat is sokakat vonzott.

Az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz, így az éjfélig tartó programok fennakadás nélkül, kellemes körülmények között zajlottak.

„Elégedettek vagyunk az érdeklődők számával. Persze ha a korábbi évekhez viszonyítunk, jöhettek volna többen is, de így sem rossz a helyzet. Tapasztalataink szerint lassacskán kezdünk visszaállni a járvány előtti, normál programba” — mondta Hágó. SZFÚ

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Fotókiállítás: Papp Csaba – Álmomban láttalak

A kiállítás alkotásai nem csupán vizuális élményt nyújtanak, hanem csendes párbeszédre hívnak.
Szatmárnémeti

Megnyitotta kapuit az V. Agro Expo — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Mezőgazdasági- és kertigép-bemutató, csemete- és helyi tejtermékek, húskészítmények, borok vására vár minden érdeklődőt vasárnap estig Szatmárnémetiben — sőt, négy bocival is meg lehet ismerkedni.
Szatmárnémeti

Agro Expo: fókuszban a mezőgazdaság jövője

A City Rádió is élőben közvetít majd a helyszínről, a kiállítás egyik napján.