December 20-án, hétfőn 18 órától kezdődően a Károlyi-kastély lovagtermében kerül sor a Carmina Renascentia régizene-együttes koncertjére, derül ki a Gróf Károlyi Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
December 22-ig van lehetőségünk arra, hogy meglepetéseket ajánljunk fel a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság által meghirdetett, „Cipősdoboz” elnevezésű ajándékgyűjtő akció keretében.
Új projektet készítenek a nagykárolyi önkormányzat munkatársai, melynek eredményeként tovább korszerűsítik a város közvilágítási rendszerét. Az új projekt kiegészíti a már folyamatban lévőt.
A kastélyparkot felügyelő gondnokság munkatársainak tájékoztatása szerint csütörtök délelőttől használható lesz a Károlyi-kastély parkjában található korcsolyapálya.
A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Nagykárolyi Városi Kórház együttműködése révén valósul meg az a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020-as kiírására készített projekt, mely „A daganatos megbetegedések megelőzése négy ország négy kórházában” (Prevention of cancer in four hospitals across four countries) címet viseli.
A Nagykárolyi Református Egyházmegye több gyülekezetében is megszervezték a Kárpát-medencei imanapot, idén minden egyházközségben külön került erre sor.
Több fontos megvalósítás is kapcsolódik már a fiatal művész, Aurel Popp nevéhez Nagykárolyban. Évekkel ezelőtt a Nagykárolyi Városi Kórház gyermekrészlegét tette barátságosabbá rajzaival, de az 1-es Számú Általános Iskola épületének külső fala is megszépült kezdeményezése révén.
Hosszú évek munkája után sikerült telket vásárolniuk a nagykárolyi Werdnig Hoffman Egyesület tagjainak. Az a céljuk, hogy saját székházzal rendelkezzenek, de anyagi erőforrásaik végesek, így támogatókat keresnek, akik segítenek valóra váltani elképzeléseiket.
Ebben az évben is ellátogatott a Mikulás a nagykárolyi Baba-mama klubba. A gyermekek természetesen izgatottan várták, hogy személyesen is találkozhassanak a nagyszakállú ajándékozóval. A Mikulás mindenkinek hozott ajándékot, és nagyon örült, hogy az apróságok énekkel, mondókával készültek a fogadására.
Szerdai gyűlésük alkalmával Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai módosították a városban jövő évtől alkalmazandó parkolási stratégiát. A városban jövő évtől vezetik be a fizetős parkolást.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat