Nagykároly

Kirándulásra költik a pénzt

„Hosszú a nyári vakáció, s azalatt szeretnénk örömet szerezni pártfogoltjainknak, hiszen sokan közülük még soha nem voltak kirándulni” — mondta az első,
Nagykároly

Döntöttek a támogatásokról

Hiába kapta meg a jóváhagyást a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület, mégis lemaradt arról a támogatásról, melyet nyári táborainak megszervezéséhez
Nagykároly

Jól sikerült a nótázás

Ismét nótázásra gyűltek össze a nagykárolyiak, az elmúlt vasárnap
Nagykároly

Gálaműsorral zárult a tábor

Véget ért a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület által szervezett II
Nagykároly

Fotókiállítás nyílt a kastélyban

Innen is, onnan is — ezt a címet viseli az a kiállítás, melynek nyitórendezvényére vas'rnap délben került sor a Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében
Nagykároly

A mobilitási projektről egyeztettek

A Regionális Fejlesztési Ügynökség Észak-nyugati részlegének képviselőivel egyeztetett a városi mobilitási tervezetről Kovács Jenő
Nagykároly

Várják a nótakedvelőket

Folytatva az elmúlt hét végén elindított kezdeményezést, a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület szervezésében most vasárnap este is nótázni várják
Sport

A tizedik lett Ţicle a vb-n

Az előkelő 10
Sport

Válogatott edzőtáborba a nagykárolyi focista lányok

Két „szűrön” is megfeleltek az elvárásoknak Daiana Oneț és Viciocian Evelin, ugyanis a Nagykárolyi Daliana női labdarúgócsapat két játékosát visszahívták
Nagykároly

Maradtak még helyek

Nagyon sok Szatmár megyei középiskolában maradtak betöltetlen helyek, miután szerdán kifüggesztették a középiskolai felvételi leosztások eredményét
Nagykároly

Gálaműsorral zárul a néptánctábor

Második alkalommal szervezték meg a nagykárolyi rekettyések a Nagykárolyi Néptánctábort
Nagykároly

Aláírták a szerződést az aszfaltozásra

Immár nem lehet akadálya annak, hogy folytatódjanak az aszfaltozási munkálatok Nagykárolyban