Nagykároly

Vége a kilencedik tábornak is Bobáldon

2017.09.01 - 11:49

Az elmúlt héten immár a kilencedik, a Werdnig Hoffman Egyesület által szervezett tábornak volt a helyszíne a Nagykároly melletti Bobáld telepe. Alkotótábor zajlott itt sok meglepetéssel, melyről Veres Róbert, az egyesület vezetője tájékoztatott.

Családias hangulatban, sok meglepetésvendéggel kiegészülve zajlott az elmúlt hét folyamán Bobáldon az az alkotótábor, melyet ritka genetikai betegséggel együtt élő fiatalok számára szerveztek a nagykárolyi Werdnig Hoffman Egyesület tagjai.

Kilencedik alkalommal szervezték meg a tábort, mely az évek során egy fontos motivációs találkozóhelyük lett a táborozóknak. Egy olyan helyszín ez, ahol mindenki erőt meríthet a társak életéből, példájából, ugyanakkor nagyszerű barátságok szövődhetnek a nagykárolyi egyesület önkénteseivel, akik rendre segítik az egyesület munkáját.

Veres Róbert, a nagykárolyi egyesület vezetője elmondta, hogy idén igyekeztek úgy megszervezni a programokat, hogy azokban a helyi, nagykárolyi vonatkozások is fontos szerephez jussanak. Ennek a gondolatnak a jegyében igyekeztek sok városlátogatásos kirándulást megszervezni, bemutatták a táborozóknak Nagykárolyt, illetve a helyi gasztronómia is fontos szerephez jutott.

„Elvittük a táborozókat a Károlyi-kastélyba, megmutattunk nekik több templomot, illetve dr. Hágó Attila Nándor igazgató irányításával nagyon sok érdekes információ birtokába jutottunk, már ami a város történelmét, fontos épületeit illeti. Nemcsak a vendégek, hanem mi is nagyon sok érdekességet hallottunk. A tábor hat napja alatt igyekeztünk az együtt élő nemzetek hagyományait is bemutatni. Szerettünk volna megfelelő képet adni a népzenéről és a néptáncról is. Mivel a táborunkba olyan fiatalok érkeztek, akik valamilyen mozgásszervi vagy veleszületett genetikai rendellenességgel élnek együtt, igyekeztünk segíteni őket abban, hogy megpróbáljanak túllépni a saját testük okozta korlátokon. Szerveztünk karaoke-versenyt, illetve jelmezes bált is, és örömmel mondhatom, hogy mindenki jól érezte magát. Az általunk szervezett kézműves foglalkozások alapját az képezi, hogy egy elismert terápia részeként bizonyos képességeket fejlesztenek, amelyek az életminőség javítását célozzák meg. A motorikus képességek javítása is fontos ezen terápiák részeként. Meglepetésvendégként érkeztek hozzánk a nagykárolyi motoros baráti klub, a Free Wolves Spirit tagjai, akikkel közös vacsorafőzésre és fontos beszélgetésekre kerítettünk sort, illetve fotózkodhattunk is a nagyszerű járgányaikkal. Szombaton Adrian Francisc Munteanut láttuk vendégül, aki a rádióamatőrködés rejtelmeiről beszélt nekünk. A táborban vendégül láttuk Daniel Tole Ioant is, aki Aradról érkezett hozzánk, hogy vers- vagy prózaírásra biztassa a táborozókat. A tábor utolsó estéjén meggyújtottuk a tábortüzet, valamint kiosztásra kerültek a részvételi oklevelek is. A szervezők, valamint a táborozók nevében szeretném megköszönni a tábor létrejöttéhez nyújtott segítséget a Nagykárolyi Helyi Tanácsnak, a Szatmár Megyei Múzeumnak, a Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóságnak, valamint minden támogatónknak, illetve nem utolsósorban azoknak az önkénteseknek, akik a szervezésben és a lebonyolításban is fontos szerepet játszottak” — mondta Veres Róbert, a Werdnig Hoffman Egyesület vezetője.

Tőtős Tímea