Novemberben, nagyon nagy késéssel elhatározták, hogy december 6-tól rendszeresen szűrni fogják nyálteszttel a tanügyi intézmények tanulóit és alkalmazottait, hogy nincs-e koronavírus-fertőzésük. A gondolatot tett követte, és két minisztérium, az egészségügyi és a tanügyi is nekifogott a tervezésnek íróasztali szinten és a szokás szerinti nagy garral. A két „szülő” már eleve rossz ómen volt, mert mind tudjuk, két szék közt a földre lehet ülni. Grandiózus terv született aztán a tesztek beszerzéséről, tárolásáról, elosztásáról, szállításáról, a teszteléseket az iskolákban kétszer egy héten elvégző egészségügyi vagy tanügyi személyzet kinevezéséről és betanításáról, az eredmények összegzéséről és jelentéséről, és persze azokról az intézkedésekről is, melyek pozitív teszteredmény esetén szükségesek.
A tesztek aztán csak nagy késéssel jutottak el a célszemélyekhez, a grandiózus terv pedig útközben úgy összezsugorodott, mint egy kipurcant léggömb. Akkor már a tanügyi intézményekre bízták, hogy ők döntsék el, ki és hol csinálja meg a teszteket, és mit ad isten, szinte mindenhol a szülőkre hárították a tesztelést otthoni elvégzésre. De a szülők sokfélék, van, aki már nyilvánosan árulja a teszteket, van, aki képtelen a tesztelésre, mások meg lódítanak, és mindig ugyanannak a teszteredménynek a fényképét küldik be. Most dolgozik nagy erőkkel a minisztérium egy módszertanon, hogy az ilyen csalásokat kiküszöböljék.
Jelenleg nagy döccenőkkel folyik a tesztelés, mert a betervezett tesztelési napoknak legalább a felén nem volt teszt. A két minisztériumban és a járványparancsnokságon szinte naponta születő és egymásnak ellentmondó intézkedéseknek köszönhetően a tanügyi személyzetet nem tesztelik, a megkérdezett pedagógusok mondják ezt (holott nincs külön felnőttet és gyermeket betegítő vírus), olyan is volt, hogy a tanár kérte az iskolai rendelőben a tesztelését, de közölték, hogy az meg van tiltva. Az intézkedési tervből kimaradt az, hogy a koronavírussal fertőzött gyerek legyen megvizsgálva, mielőtt visszatér a közösségbe, ez roppant fontos lenne, még szerencse, hogy jóérzésű szülők részben jóváteszik ezt a szarvashibát.
Magukról a teszteszközökről is szót kell ejteni. Ahány, annyiféle gyártmányú, volt már holland, kínai, török, de másféle is. Az ember azt hinné, hogy egy komoly hivatal ilyenkor egy félévnyire való tesztmennyiséget egyben leköt egy megfelelő minőségű és árfekvésű terméket gyártó cégnél, de nem így van. A mi hivatalunk két-három hétre való tesztet vesz csak egyszerre, ezért is nem folyamatos az ellátás, és akkor is válogatva és váltogatva, hogy kitől is vásárol. Az igaz, hogy hivatalnokék nagyon szeretik a gyakori üzletkötéseket, mert ha nagy a kínálat, a kiválasztott partner általában hálás, és emlékezetessé teszi az eseményt. Olyan is volt, hogy a gyerekeknek adott teszt nem is nyálteszt volt, mert nem volt benne nyálgyűjtő, csak orr- és garatpróbához való gyűjtőpálcika. Észre sem fogják ezt venni, röhöghettek nagyot ezen az üzletkötők. Jelenleg már több mint egy hete verdesik a mellüket az illetékesek, hogy tízmillió teszt már kéznél van, felhasználható, de ez a nagy szám megtévesztő, mert csak tíz napra elegendő mennyiség.
A szülők és mindenki más azt is megtudhatta mára, hogy a nyálpróbánál csak a pozitív teszteredmények értékelhetők, a negatívok nem. Ha pedig így van, ez a szűrővizsgálat nem szűr ki minden fertőzöttet, és akkor nem sok az értelme.
Mindent összevetve műkedvelő kabarét láthatunk sok pénzért és sovány eredménnyel, amit igényesebb néző nem tapsolhat meg. Van, aki azt mondja erre, hogy még mindig jobb, ha csak elvesztegetik a pénzt, és nem ellopják. Mások szerint viszont szinte egyre megy, hogy eltékozolják vagy ellopják a közpénzt, mert a lényeg ugyanaz, a kisember gondjaira már nem marad pénz.

Tisztelettel,
Dr. Zagyva Miklós