Nagykároly

Mérlegen a nagykárolyi oltóközpont tevékenysége

Fotó: SZFÚ
2021.10.06 - 08:59
Hét hónappal ezelőtt kezdte el működését a Iuliu Maniu Szakképző Líceum sporttermében kialakított nagykárolyi oltóközpont. A megnyitása óta eltelt időszakban az intézményben 17 986 személyt immunizáltak.

A koronavírus-fertőzés terjedése elleni vakcinát nemcsak nagykárolyi, hanem a környező településekről, más megyékből és külföldről érkezett személyek is igényelték ebben az intézményben. A beoltottak mintegy fele nagykárolyi. Az elmúlt egy hétben 451 személy kapta meg itt az oltás harmadik adagját is. A nagykárolyi oltóközpont a Iuliu Maniu utca 21. szám alatt található.

Akik itt szeretnék igényelni az oltást, azok megtehetik minden héten kedden, csütörtökön és szombaton 8 és 20 óra között. Az érdeklődők magas számát figyelembe véve az oltóközpont vezetőségének tájékoztatása szerint elsőbbséget élveznek azok az immunizálásra érkezők, akik előzetesen előjegyezték magukat az oltási platformon vagy az oltóközpont alábbi telefonszámainak valamelyikén: 0722.648.075 vagy 0747.177.480.

Ebben a központban csak a Pfizer vakcinájával oltanak. Nagykároly fertőzöttségi szintje az október 4-i, hétfői adatok szerint 1,92 volt ezer személyre vonatkoztatva. SZFÚ

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Eladási csúcsot döntött a nagykárolyi könyvesbolt

A tavalyi évet nyereséggel zárta a nagykárolyiak könyvesboltja, a Karul Libris — jelentette ki a legutóbbi tanácsülés keretében Bekő Tamás városmenedzser.
Nagykároly

Új elkerülő utat terveznek

Egy régi elképzelést váltana valóra a nagykárolyi önkormányzat, a Regionális Operatív Program keretében egy új elkerülő út kialakítására törekednek, a város északi részén.
Nagykároly

Egy héten át lesz megtekinthető Nagykárolyban a Covid-Biblia

Megható és történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik vasárnap délelőtt részt vettek a Covid-Biblia bemutatásán Nagykárolyban. A 14 kötetben megjelent, kézzel másolt Szentírás bekötése január második felére készült el. Károli Gáspár szülővárosa, Nagykároly az első település, ahova elhozták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti tagjai által másolt Bibliát.