Nagykároly

Eladási csúcsot döntött a nagykárolyi könyvesbolt

Fotó: SZFÚ
2022.02.14 - 11:04
A tavalyi évet nyereséggel zárta a nagykárolyiak könyvesboltja, a Karul Libris — jelentette ki a legutóbbi tanácsülés keretében Bekő Tamás városmenedzser.

„Bár kezdetben szkeptikus voltam a könyvesbolt megnyitásával kapcsolatban, most mégis azt kell mondanom, rácáfoltak az elvárásaimra, és remélem, ez a tendencia megmarad. Mindenesetre a könyvesbolt munkatársai jól végzik a munkájukat, gratulálunk nekik” — mondta a városmenedzser.

Nagykároly központjában, az amfiteátrum szomszédságában található a Karul Libris, melyet az önkormányzat működtet. Létrehozásakor Kovács Jenő polgármester azon meggyőződésének adott hangot, hogy egy város nem létezhet könyvesbolt nélkül, s ezt az állítását alig három évvel a megnyitást követően igazolták is a bolt munkatársai.

„Van igény a könyvekre, van igény az olvasásra. Nagyon sokan keresnek fel minket, örülünk, hogy kedvelik a boltot. Igyekszünk mindenben az olvasók, vásárlók kedvére tenni: arra is lehetőség van boltunkban, hogy kérésre személyre szabottan is lerendeljük a kért kiadványt a terjesztőtől” — mondta Szász Márta, a könyvesbolt vezetője.

A Karul Libris könyvesboltban igyekeznek minél bőségesebb kínálattal kedvezni a vásárlóknak. Nagykárolynak könyv- és olvasóbarát lakossága van, ezt az utóbbi hónapok forgalma is igazolja: az ünnepi időszaknak számító decemberi hónapban a bolt 60 000 lejes forgalmat bonyolított le. Éves szinten az eladása eléri a 315 000 lejt. Ha csak az értékesített könyvek számát nézzük, egy év alatt több mint 10 000 kiadvány talált gazdára.

„Nagyon népszerűek a regények, a mesekönyvek, a szakácskönyvek, az ifjúsági kiadványok és a foglalkoztató füzetek is. Azt tapasztaljuk, hogy szívesen térnek be hozzánk a vásárlók vagy akár a nézelődők is. Bízunk benne, hogy ez a tendencia a jövőben sem változik, és a tavalyi évhez hasonló eredményekkel szolgálhatunk a 2022-es év végén is” — mondta Szász Márta. SZFÚ

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Új elkerülő utat terveznek

Egy régi elképzelést váltana valóra a nagykárolyi önkormányzat, a Regionális Operatív Program keretében egy új elkerülő út kialakítására törekednek, a város északi részén.
Nagykároly

Egy héten át lesz megtekinthető Nagykárolyban a Covid-Biblia

Megható és történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik vasárnap délelőtt részt vettek a Covid-Biblia bemutatásán Nagykárolyban. A 14 kötetben megjelent, kézzel másolt Szentírás bekötése január második felére készült el. Károli Gáspár szülővárosa, Nagykároly az első település, ahova elhozták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti tagjai által másolt Bibliát.
Nagykároly

Energiaárak: komoly teher az önkormányzatoknak

Az energiaárak drasztikus emelkedése nagy terheket ró a nagyvállalatokra, a vállalkozókra és a lakosságra. Egyelőre nem látszik a kiút a válságból. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere szerint a kormány egy jól átgondolt intézkedéssel tudna jobbítani a helyzeten.