Nagykároly

Új elkerülő utat terveznek

Fotó: Kinczel Tünde
2022.02.03 - 07:19
Egy régi elképzelést váltana valóra a nagykárolyi önkormányzat, a Regionális Operatív Program keretében egy új elkerülő út kialakítására törekednek, a város északi részén.

Elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya és műszaki-gazdasági mutatói annak az elkerülő útnak, mely a város északi részén kerül majd kialakításra. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester már az első elkerülő út kialakítása során arról beszélt, hogy folytatni szeretnék a város közútjainak tehermentesítését, a fő cél pedig az, hogy két elkerülő úttal egyfajta körgyűrűt képezzenek Nagykároly köré.

A helyi önkormányzat szakemberei szerint az új elkerülő út 55 millió eurós beruházását a 2021–2027-es Regionális Operatív Program keretében benyújtandó projekten keresztül szeretnék finanszírozni. A beruházás elkészültét követően Nagykárolyból teljesen kivezetik az áthaladó forgalmat, úgy a személygépkocsik, mint a tehergépkocsik tekintetében.

A helyi tanács legutóbbi ülésének keretében jóváhagyott dokumentáció szerint az elkerülő út javasolt útvonala a 19-es számú főútról a Nagykárolyból Szatmár felé vezető kijáratnál kialakított körforgalom közelében válik majd le, északi, északnyugati irányú pályát követve, félkört képezve a település északi részén, átvágva a 94-es számú, Kaplonyba vezető utat, illetve keresztezve a 108M jelzésű megyei út Börvely felé vezető szakaszát, az 1F jelölésű főút Csanálosra vezető részét, valamint a 196B jelzésű megyei utat, mely Mezőfény irányába halad, majd innen tér vissza a város nyugati oldalán kifelé haladó 19-es jelzésű főútra. Az útvonal teljes hossza 12,273 km. Az úttest szélessége hét méter lesz, két, egyenként 3,5 méteres sávra osztva. Az útvonal építésekor két vasúti felüljáró is épül majd a Nagyvárad–Szatmárnémeti vasúti útvonal felett. A beruházás összértéke 272,231 millió lej, azaz hozzávetőlegesen 54,996 millió euró lenne.

„Ez az elkerülő út a város Szatmárnémeti felőli kijáratától indulna, s a Kaplonyba vezető út érintésével végighaladna a város ipari részén, illetve az egykori Unio gyár mögötti szakaszon, majd a város Nagyvárad felé vezető részén csatlakozna vissza a 19-es számú útra, így talán egyértelműbb mindenki számára. Meggyőződésem, hogy ez a beruházás nagyon sokat javít majd a nagykárolyiak életminőségén. Sokaknak talán nincs is fogalmuk arról, milyen mértékű forgalom zajlik a már meglévő elkerülő úton. Nagyon sokan használják olyanok, akik eddig csak áthaladtak Nagykárolyon, viszont az elkerülő út megléte miatt már nem hajtanak át a városon. Bízom benne, hogy a tervezett beruházásunk tovább erősíti ezt a tendenciát, így a levegő minősége is jobb lesz a városban” — nyilatkozta a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban Kovács Jenő polgármester. SZFÚ

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Még mindig gondokat okoz a körgyűrű

Öt évvel ezelőtti kisajátítási ügyek sincsenek máig sem elrendezve.
Nagykároly

Giurgiu-Kovács Mónika a nagykárolyi RMDSZ polgármesterjelöltje

Zsúfolásig megtelt a Nagykárolyi Városi Színház pénteken délután. Itt szervezték meg a helyi RMDSZ rangsoroló közgyűlését, melyen arról is döntés született, hogy ki lesz a Szövetség színeiben induló polgármesterjelölt.
Szatmár megye

Forgalomlassító konvojok Nagykárolynál és Szatmárnémetinél

Hiába a hétfő esti megegyezés a gazdák és a mezőgazdasági minisztérium között, kedd délelőtt Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is forgalomlassító akcióba kezdtek gazdálkodók és fuvarozók.