Szatmárnémeti

Megelőztük a Szilágyságot, de Bihart is

2020.12.01 - 19:13

Nagyon sokan gyógyultak, ugyanakkor sokan betegedtek is meg, és bár Szatmárban is lassult valamelyest a járvány terjedése, a korábban kiugróan magas fertőzöttségi szintű szomszédos megyékben — főleg a Szilágyságban és Biharban — még inkább sikerült lassítani a közösségi terjedést.

A hátunk mögött hagyott héten Szatmár megyében összesen 788 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak (167 esettel kevesebbet, mint az előző héten), 979-en gyógyultak meg, és sajnos 11-en életüket vesztették a vírusfertőzés szövődményeinek következtében — s bár a megye fertőzöttségi szintje közel egy ezrelékkel, 4,15-re csökkent egy hét leforgása alatt, ezzel együtt a régióban a második legmagasabb, és már az összesetek száma sem nálunk a legalacsonyabb. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hosszú hétvége ünnepnapjain lényegesen kevesebb tesztet végeztek el a közegészségügyi igazgatóságok (Szatmárban például csak a megyei kórház sürgősségi osztályán jelentkezőket, oda beszállítottakat tesztelték, saját kezdeményezésű PCR-tesztelést nem végeztek, és előjegyzést sem vettek fel sem a közegészségügyi igazgatóságnál, sem a mintaelemzésre akkreditált magán-laborközpontban), ennek ellenére a december 1-jei összesítés számadatai így is beszédesek: Kolozs megye: 6,2 ezrelék (21 905 összeset), Szatmár megye: 4,15 ezrelék (5636 összeset), Bihar megye: 3,93 ezrelék (14 174 összeset), Beszterce-Naszód: 3,17 ezrelék (5842 összeset), Szilágyság: 3,12 ezrelék (5551 összeset), Máramaros: 2,68 ezrelék (8648 összeset).

Közel félezren gyógyultak meg

Szatmár megyében december 1-jén már 5636 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hosszú hétvégén 295 új esetet regisztráltak, az újratesztelt betegek közül pedig 51-nek lett ismét pozitív a teszteredménye.

De nemcsak a megbetegedettek, hanem a gyógyultak száma is tovább emelkedett, elérve a 3913-at, ami azt is jelenti, hogy az előző összesítéshez viszonyítva újabb 490 páciensnek sikerült legyőznie a kórt — ugyanakkor sajnos 70-re emelkedett a halálos áldozatok száma: a 67 és 84 év közötti, krónikus betegségekben is szenvedő négy férfi és két nő páciens a Nagykárolyi Városi Kórház, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében.

Házi elkülönítésben 1879-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 44  448-ra emelkedett, azaz az előző összesítés óta 679 mintát elemeztek, amelyeknek az 51%-a lett pozitív.

Az utóbbi hetekben-hónapokban megszokottnál jelentősen nagyobb forgalmat bonyolított le a petei határátkelő, ahol a hosszú hétvége alatt 9754 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 901 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 35 személynek kellett karanténba vonulnia, a halmi átkelőnél pedig most sem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Szabó Kinga Mária

Fotó: zf.ro

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.