A szükséghelyzet sok mindent megváltoztatott és fölülírt, de a rászorulókon való segítést nem. Sőt, sajnos naponta újabb és újabb lehetőség nyílik a szegénységből hirtelen mélyszegénységbe kerültek támogatására — mint ahogy teszi azt a csedregi BuKi Ház, amely most hetente kétszer alapélelmiszer–csomagokkal segíti a rászorulókat. Az intézmény nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal nyitotta meg kapuit, hogy esélyt teremtsen a hátrányos helyzetben lévő, s messze nem ideális körülmények között élő roma gyermekek számára, segítve, előmozdítva integrálódásukat a társadalomba. A Bad Saulgau-i BuKi — Segítség a Közép-európai Gyermekeknek Egyesületet vezető Stefan Zell és felesége, Heidi Haller választása anno nem véletlenül esett Csedregre, hiszen a kis falu népes roma közössége és ezen belül gyermekeik igen rossz körülmények között éltek és élnek ma is. Az egyesület előbb bérelte, majd megvásárolta a BuKi Házat — egy egész udvaros, kertes falusi portát. Normális körülmények között, iskolaidőben a gyermekek reggel ide jönnek otthonról, itt reggeliznek, majd a tanítást követően itt ebédelnek és tanulnak a helybéli tanítók segítségével, de itt fürdenek, itt kapnak tiszta ruhát, és itt mossák ki a koszost, ugyanis sokuk számára sem a családi, sem a lakhatási körülmények nem teszik lehetővé ezeket az alapvető dolgokat. És közben tanulják a mindennapi élet tevékenységeit, amelyeket mások, máshol teljesen természetesen a szüleiktől tanulnak meg — takarítástól kezdve főzésen át a pénz beosztásáig —, no meg a rendet és a fegyelmet, hiszen a kezdetek óta az egyik alapszabály volt: aki nem ment iskolába, az azon a napon a BuKiba sem mehetett. Nagy kihívás és nagy feladat volt és maradt, igaz, a kitartó és sokszor fáradtságos munkának érett a gyümölcse is, az általános iskolát elvégezve több gyermek is szatmárnémeti gimnáziumokban folytatja tanulmányait, a már kamaszkorba nőtt kedvezményezettek mintegy önkéntesekként segítik, támogatják a kicsiket, és megnőtt a BuKi kedvezményezettjeinek száma is, tavaly már több mint 40 gyerkőccel foglalkoztak — ami egyben azt is jelentette, hogy egyre több roma szülő ismerte fel: igenis szükség van a BuKi-ra és az ott tanultakra, mert látta gyermeke fejlődését, látta a magatartásbeli változást.

A koronavírus-járvány miatti szigorítások és korlátozások azonban fenekestül felforgatták a BuKi Ház életét, „befagyasztották” tevékenységét — miközben munkatársai munkájára, segítségére egyre nagyobb szükség van. „A gyermekek nagyon megsínylik ezt az időszakot. Naponta elkérdezik: mikor nyílhat meg a kapunk, mikor kezdhetünk végre? Eddig is tudtuk, hogy biztos pont vagyunk a bizonytalanságban, az életükben, de most még inkább érezzük ezt — és fokozottan törekszünk is arra, hogy érezzék: itt vagyunk, s pillanatnyilag megváltozott ugyan a helyzet, de mi nem változtunk, biztos pont vagyunk és maradunk számukra, nem engedjük el a kezüket. A vírus és a fertőződés elkerülése fizikailag határokat szab, de lelkileg még inkább összehoz, összeköt bennünket velük is és bennünket, a BuKiban dolgozókat is. Sőt, most még inkább szükség van a segítségünkre — mert most már nem egyszerű szegénységről, hanem sajnos masszív mélyszegénységről beszélünk a roma közösségben. A gyárakban dolgozók közül sokan lettek teljes vagy technikai munkanélküliek; azok megélhetése is teljesen megszűnt, akik napszámból éltek — és nagyon sokan teremtették elő abból a mindennapi ételt. Leginkább ők estek el a kenyérkeresettől; az emberek félnek, nem hívják őket napszámba” — magyarázza az áldatlanná lett állapotokat a központot vezető Marcu Gréta.

Mint mondja, március végétől heti két alkalommal osztanak szét alapélelmiszer-csomagokat (liszt, cukor, olaj, tej, rizs, krumpli, lekvár) a rászoruló családok között — kezdetben azokat a roma családokat célozták meg, ahol a gyerkőcök BuKi-kedvezményezettek voltak, de sajnos nagyon gyorsan fel kellett ismerniük: jóval többen szorulnak segítségre. „Pillanatnyilag 138 főt, 31 családot segítünk, van köztük 8–9 fős nagycsalád, 4–5 fős közepes család (ők alkotják a zömét) és az egyedülálló, idős vagy beteg személyekről sem feledkezünk meg. Hogy kinek van szüksége támogatásra, és mekkora mennyiségben, azt németországi önkéntesünk, Lucas Herfeld térképezte fel, házról házra bejárva az utcákat; a csomagokat hét elején és végén a BuKiban állítják össze a kolléganők, a szétosztásban pedig az elején a Hans Lindner Alapítvány, most pedig a polgármesteri hivatal segít, biztosítja a gépkocsit, amivel kihordjuk a csomagokat, illetve a szétosztáshoz szükséges munkásokat. S hogy miből futja az alapélelmiszerek megvásárlására? Németországban gyűjtést szerveztek — és annak ellenére, hogy most ott is nagyon nehéz idők járnak, még mindig rengetegen segítettek, adományoztak. Például egy idős hölgy kimondottan azzal a kéréssel adományozott, hogy húsvétra vegyünk minden gyermeknek csokinyuszit az összegből, elvégre ünnep van — mi pedig igyekszünk úgy beosztani, úgy bevásárolni (és itt külön köszönet illeti azokat, akiktől beszerzünk, mert megpróbálnak mindent a legalacsonyabb áron adni), hogy minél tovább tudjuk folyósítani az élelmiszercsomagokat. Hiszen tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy ha nem kapnák meg ezt a csomagot, egyszerűen nem lenne mit enniük. Ezen nincs mit szépíteni vagy finomkodni, ez a valóság. Épp ezért arra kérünk mindenkit, aki szeretne segíteni — nem csak pénzzel, de élelmiszerekkel, hiszen az a legfontosabb —, hogy ne habozzon, keressen meg bennünket, minden támogatást szívesen fogadunk” — mondja, még egyszer nyomatékosítva: a BuKi Ház pillanatnyilag zárva, de a gyermekeknek (és családjaiknak) így is gondját viselik, nem engedik el a kezüket.

Szabó Kinga Mária