A koronavírus-járvány miatti szigorítások és korlátozások már tavaly év elejétől fenekestül felforgatták a hátrányos helyzetű roma gyermekeket istápoló csedregi BuKi Ház életét, és „befagyasztották” tevékenységét — miközben úgy a munkájára, mint a konkrét mindennapi segítségére egyre nagyobb szükség lett, ugyanis a roma közösségben sokan veszítették el addigi kis pénzkereseti lehetőségeiket a járvány miatt, és szegénységből masszív mélyszegénységbe kerültek. Maga a BuKi Ház zárva volt ugyan, de a központ munkatársai már márciustól heti két alkalommal alapélelmiszer-csomagokat osztottak a rászoruló családoknak, s bár kezdetben azokat a roma családokat célozták meg, ahol a gyerkőcök BuKi-kedvezményezettek voltak, sajnos nagyon gyorsan fel kellett ismerniük: jóval többen szorulnak a segítségükre — ők pedig segítettek, ahogy és amiben csak tudtak, s a gyermekekkel együtt nagyon várták a szigorítások lazítását, hogy újra megnyithassák kapuikat, és tevékenységük visszadöccenjen a jól megszokott, régi rendbe.

„Júniusban nyitottunk újra, hosszú volt a kényszerszünet, elszoktak a gyermekek, a kicsik elfelejtették a rendszert, a szabályokat; a nagyobbak, az ötödik-hatodik-hetedik osztályosok örültek az újranyitásnak, már nagyon hiányzott nekik a BuKi, és nagyon várták már. A kicsik viszont, mondjam úgy, szabadjára voltak engedve, újra 'be kellett terelni' őket, de szerencsére nagyon hamar visszarázódtak a rendbe és menetbe” — pillant vissza 2020 második felére a központot vezető Marcu Gréta.

„Július–augusztusban aztán nyári programunk, a BuKi-nyár zajlott — persze nem teljesen az eddig megszokott módon, viszont amennyire az előírások engedték, igyekeztünk a jól bevált s a gyerkőcök által is szeretett keretet megtartani. Minden héten feldolgoztunk egy témát, kezdve természetesen magával a járvánnyal — hiszen annak kihatását a mindennapi kis életükre igencsak megsínylették —, a szabályokkal és betartásukkal, a kézmosás fontosságával, de körbejártuk azt is, miért kell megmosni felhasználás előtt a gyümölcsöket, zöldségeket. El kell mondanom: a maszkot nagyon hűségesen használták, annál is inkább, mivel a nagyok készítették őket ajándékba a kisebbeknek. Persze nem maradtak el a BuKi-nyár megszokott tevékenységei sem, a lekvárfőzések, a savanyúságberakások; a nagyoknak a háztartásbeli tevékenységek (főzés, mosás, mosogatás), amelyek egy rendezett családból jövő gyermek számára teljesen megszokottak — például a mosószerek használata, de megtanultuk a házi tisztítószerek készítését is, ami különösen hasznos, ha nincs pénz a boltban megvásárolni őket. Nagyon sok, szinte a legtöbb tevékenységünk a szabadban zajlott, erre tudatosan törekedtünk, szalonnát sütöttünk, kirándultunk a határban; matekkel kombinált mozgáskészség- és logikaikészség-fejlesztési gyakorlatokat iktattunk be, amiket a gyermekek nagyon élveztek. Aztán ahogy közeledett a szeptember, elkezdtünk készülődni az iskolára, felelevenítettük a közlekedési szabályokat, beszélgettünk az online oktatásról, ami azért a mi esetünkben eléggé elvont fogalom, hiszen sok családnál nemhogy számítógép, táblagép vagy okostelefon nincs, de az elektromos áram sincs bevezetve.”

Új csoport a legkisebbeknek

„Októbertől bővítettük kedvezményezetteink körét — új csoportot indítottunk olyan 2,5–5 év közötti gyermekeknek és szüleiknek, akikről tudtuk, hogy esélytelenek elkezdeni az óvodát. A csoportindítást nem véletlenül időzítettük októberre, hiszen olyankor már nagyjából befejeződnek a mezei munkák, és a napszámosként dolgozó szülők is el tudtak jönni — végül öt gyermek és anyukáik alkották a csoportot. Új pszichológusunk, Reimer Vanda nagyon jó eredményeket ért el, illetve a németországi önkéntesünkkel, a pedagógus Tanja Rimelével közösen dolgoztak ki egy új, Montessori-elemekre és saját tapasztalatra alapuló rendszert, amellyel egy nagyszerű dolgot hoztak létre. És ezt távolról sem az elfogultság mondatja velem, hanem a tények igazolják — az anyukák az elején még vonakodtak kicsit, aztán már nagyon várták a foglalkozásokat, mindent együtt csináltak (kezdve a reggelikészítéstől, a főzésen át a tanácsadásig), és hihetetlenül megnyíltak. Mi is meglepődtünk a sikeren, hiszen ilyen kicsi gyermekeket nehezen adnak, engednek ki a roma közösségből, otthonról, a családból.”

Biztos pont a bizonytalanságban

„A BuKi Házban is a megszokott, tanévrend szerint zajlott az élet: a gyermekek reggel otthonról ide érkeztek, megreggeliztek, mentek iskolába, tanítás után itt ebédeltek, tanultak, készülődtünk az őszi jeles napokra, ünnepekre, főleg a Márton-napra, de sajnos azt már nem tudtuk megtartani, mert a járvány miatt be kellett zárnunk.

Hogy megmaradjon a kapcsolat napi szinten, körbejártuk a családokat, reggelit (tea, kakaó, gyümölcs) vittünk, meghallgattuk a gondokat, valamint hetente háromszor főtt ételt vittünk a rászorulóknak — félreértés ne essék, szinte mindenki a rászoruló kategóriába tartozik, hiszen sehol nem fényesek az anyagi körülmények, de vannak a különösen mélyszegénységben élők (egy anyuka vagy nagymama 3–4–5 gyermekkel, unokával); segítettünk tisztán tartani a gyermekeket, elvittük a szennyes ruhákat, kimosva tisztán visszavittük őket. Számunkra is sokkal nehezebb volt így, mintha a gyermekek jöhettek volna megszokott rend szerint a BuKi-ba — és érzelmileg is nagyon nehéz, rossz volt. Majd' mindennap elkérdezték, mikor lesz újra BuKi, mikor jöhetnek, és nem tudtunk nekik válaszolni. Folyamatos és nagy volt a bizonytalanság — miközben nekik a mindennapi életükben mi vagyunk az egyetlen biztos pont. Viszont, és ezt örömmel mondom, a megváltozott viszonyok következtében megváltozott a családokkal való kapcsolatunk is: talán eddig soha nem is engedtek ennyire közel magukhoz, megismertük egy másik arcukat is, és sokkal szorosabb lett a kötelék közöttünk. Hogy az iskola bezárt, az sokkal kevésbé volt ijesztő, sokkal kevésbé töltötte el aggodalommal őket, mint az, hogy a BuKi Ház működését is fel kellett függesztenünk, amikor Csedreg fertőzöttségi szintje miatt a vörös forgatókönyv lépett életbe, és nagyon megkönnyebbültek, amikor mondtuk nekik, hogy mi mindennap eljövünk hozzájuk.”

Online oktatás a mélyszegénységben

„Karácsony előtt két héttel nyitottunk, aki otthonról nem tud részt venni az online iskolai, a kicsik az óvodai oktatásban, azt bejelentettük mi, és sikerült úgy elhelyezni a gyermekeket, hogy ne legyenek túl sokan egy helyiségben — köszönhetően a faházunknak is. Ezt a faházat Németországból kaptuk adományba leszabva, ajtókkal, ablakokkal az új csoport számára, mi csak az alapot kellett megöntsük, és most az online első osztályunk működik benne, a gyermekek onnan jelentkeznek be. De tőlünk, azaz a BuKi-ból jelentkeznek be azok a gyermekek is, akiknél otthon még áram sincs. Sokkal nehezebb a sok szabályt betartani most, mint nyáron, kora ősszel, amikor az udvaron is lehettek a szabad levegőn, de megoldjuk, van, aki délelőtt, van, aki délután jön.

Természetesen (akárcsak minden más diák számára) sokkal nehezebb online oktatásban tanulni, de elképesztő különbség, vagyis inkább szakadék tátong egy BuKi-s gyermek és egy átlagos családi hátterű, rendezett körülményekkel rendelkező gyermek nehézségei között. A tananyagban nagy lemaradások nincsenek, köszönhetően a pedagógusoknak, akik nem voltak restek, és rendszeresen levitték a feladatokat, a leckéket azoknak, akik nem tudtak bekapcsolódni az online oktatásba — a gyerekek pedig elképesztő körülményeik ellenére igyekeztek megoldani ezeket, olvastak, tanultak… Szörnyű és hatalmas teherként nehezedik a lelkünkre naponta látni a mélyszegénységet, a nyomort. Persze eddig is tudtuk, hogy kedvezményezetteink nehéz és nagyon nehéz körülmények között élnek, de mindennap szembesülni vele… szinte fullasztó. Egy ágyban összebújva öt-hat gyermek, mert ezekben a (szoba)házakban legtöbb ennyi van: ágy, spór, szekrény — és amikor belépsz, a gyermek ott hasal az ágyon, a dunyha alatt (nagyon kevés helyen van asztal is), és úgy oldja a feladatlapokat, meg dugdossa a kredencbe, felső fiókba, nehogy megrágja az egér, nagy óvatosan veszi ki őket, mikor megérkezem, mutatja, hol akadt el, hol segítsek. Mellbevágó látvány és fojtogató az érzés, a gondolat: lehet, hogy csak akkor és azt evett, amit mi vittünk neki korábban… Ezekbe a házakba is kaptak tableteket, de félnek hazavinni őket, és az iskolával való megegyezés nyomán sokan a BuKi Házban hagyják, nehogy otthon történjen valami a készülékkel, meg ha lemerül, nincs is hol feltölteni. Olyan szívesen elvinném azokat a minisztériumi 'okosokat' ezekhez a gyermekekhez, ezekbe a házakba. Lássák a saját szemükkel a valóságot, az életkörülményeket! Nem azt mondom, hogy városon nem nehéz a pedagógusoknak, de vidéken még nehezebb, főleg egy ilyen közösségben — nálunk eddig is (azaz járvány előtt) azzal kezdődött a tanítási nap, hogy ráhagytunk bizonyos időt, amíg a gyermekek átmelegedtek az osztályteremben, hiszen nem ritka, hogy csak ott vannak fűtött helyiségben. Hangsúlyozottan ki kell emelnem és meg kell köszönnöm a csedregi, kökényesdi pedagógusok munkáját. Rengeteget segítettek, le a kalappal! Heti szinten mentek a családokhoz, és soha nem üres kézzel. Hagyhatták volna a feladatlapokat a BuKi-ban is, illetve onnan elvihették volna, de látni akarták a tanítványaikat, beszélni velük, éreztetni, hogy a körülmények megváltoztak ugyan, de ők ugyanolyan fontosak, nincsenek mellőzve vagy elfelejtve. Persze vannak olyan gyermekek is, akikkel sajnos nincs mihez kezdeni tanulás kapcsán, de azért a rendszerünkben megmaradtak ők is.”

Nem is remélték, hogy a közösség ennyire összefog

„Van egy 16 éves önkéntesünk is a roma közösségből, aki nagyon sokat segít, mindennap végigjárja a családokat — három-négy nagyon nehéz anyagi körülmények között élő családunk van, őket azzal is segítjük ebben az időszakban, hogy az üzletben a mi számlánkra vásárolják meg az alapvető dolgokat (tej, kényér, zöldség, gyümölcs). Nem mellesleg a Magyarok Kenyere program keretében 1400 kg lisztadományt kaptunk, ami egy évre biztosítja a BuKi kenyérellátását, a kálmándi pékség pedig ingyen süti meg nekünk, amit ezúton is, ismételten nagyon szépen köszönünk. Mint ahogy köszönjük minden önkéntesünknek, adományozónknak, barátoknak, pedagógusoknak és nem csak kollégáknak, hogy mellénk álltak, és ezt a nagyon nehéz időszakot végig tudtuk csinálni. Az ünnepek előtt a cipősdoboz-akcióban 65 ajándékcsomag gyűlt össze a csedregiek és a kökényesdiek jóvoltából, minden gyermekünk számára volt meglepetés és hatalmas öröm — nem is reméltük, hogy a közösség ennyire összefog. Látható, szinte fizikailag érezhető, hogy mindenki értékeli, amit csinálunk, s az egész koronavírus-rosszban ez óriási pozitívum, ami erőt adott és ad mindennap a munkánk folytatásához. Mert erre a segítségre nekünk is szükségünk van — nap mint nap töményen szembesülni a mélyszegénységgel, a nyomorúságos életkörülményekkel olyan lelki teher, ami szinte már fizikaivá erősödött, és cipeljük mindennap, de a rengeteg negatívum között a sok támogatás, egy-egy jó szó újra erőt ad továbbmenni. Remélem, 2021-ben már most januártól jobb lesz a helyzet, és a BuKi Ház a megszokott rendben folytathatja működését.”

Szabó Kinga Mária