Vidék

Templombúcsú lesz Csedregben

Fotó: SZFÚ archívum
2021.05.12 - 14:00
Csütörtökön 11 órától tartja templombúcsúját a csedregi magyar görögkatolikus egyházközösség.

Az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelére felszentelt, 100 éves templom búcsúünnepségén dr. Orosz Atanáz, a miskolci egyházmegye megyéspüspöke mond ünnepi beszédet, a szent és isteni liturgiát pedig Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök celebrálja a magyar ajkú görögkatolikus esperesi kerület papjainak koncelebrálásával, illetve a liturgia végén felszentelik a Máriapócsi Istenszülő-ikon kézzel festett másolatát.

A csedregi templomnak nemcsak építése (hajója 1905-ben készült el, aztán közbeszólt a világháború, s ezért tornyát és háromharangos haranglábát csak 1921-ben sikerült befejezni), de titulusa is rendhagyó: áldozócsütörtök, vagyis az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepe — ez igen egyedülálló a partiumi magyar görögkatolikus templomok tekintetében, hiszen nem egy népszerű szentnek ajánlották templomukat a csedregi hívek, hanem magának a Megváltónak, azaz Isten Fiának. Szemák Miklós parókus szeretettel vár és hív mindenkit a csütörtöki ünnepségre, a járványügyi szabályok (maszkviselés és fizikai távolságtartás) szigorú betartásával. Sz. K. M.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Emléktábla-avatás a Németiben

Az I. Németi napok fő eseményeként került felavatásra a Szatmár és Németi egyesülésének 300. évfordulójára, illetve a templom építésének a 220. évfordulójára készült emléktábla.
Vidék

Többszörösen volt miért hálát adni Halmiban

Az időkapszulát rejtő gömb és csillag is felkerült a fél évezredes halmi református műemléktemplom megújult tetejére, amelyet tavaly ősszel vihar tépázott meg — s ha már új a kalap, új ruha is dukál hozzá: tervezik az épület külső felújítását is.
Vidék

Középkori fényében fog tündökölni

Jelentős összegből, 12 millió lejből restaurálják a sürgős felújításra szoruló, több mint 500 éves tasnádi református templom épületét az RMDSZ javaslatára. A munkálatok bő két-három évig tartanak.