November 11. van, az év Gergely-naptár szerinti 315. napja. Márton neve napja van, az évből még 50 nap van hátra.

Régen Márton-nap a mezőgazdasági élet fontos őszi zárónapja volt, sok helyen ekkor hajtották be a gulyát a legelőről. Ilyenkor fizették ki a cselédeket, akik a fizetség mellé ajándékba egy-egy libát is kaptak. A népi hagyomány szerint ezt a napot tartották az emberek a télkezdetnek, mert rendszerint ekkor esett le az első hó. „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe télre, ha barnán, kemény télre számíts!” Azonban a Márton-napi jeges eső a régi embereknek korai tavaszt jelentett. Azt vallották, hogy ha a mártonlúd mellehúsa világos, akkor hamarosan hó lesz, ha pedig vörösesbarna színű, akkor esőre kell számítani. Ha tiszta az égbolt, amikor Márton-nap estéjén lemegy a nap, kemény tél lesz, de „ha homályba szentült, lágy tél lészen”.

Hideg telet ígér a Márton-napi szép idő, ennek ellenére Szent Márton nyaraként emlegetik ezt az egy napot, ha langyos az idő, tiszta az ég, és süt a nap. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A „püspökfalat” kifejezést is a Márton-napi lúdvacsorától eredeztetik, mert szokás volt ebből a papnak is küldeni, különösen a liba hátsó részéből. Márton egyben az új bor bírája is. Márton-napra már ihatónak kell lennie az új bornak. A friss libaétel mellett a kiforrott friss új borral volt szokás koccintani.

November 11-e dologtiltó nap volt, a népi hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószágok pusztulását okozhatta. Rámutató nap is a mai: amilyen az idő Márton-napkor, olyan lesz az időjárás márciusban is.

Szent Márton-anekdoták

Szent Márton Gallia Pannónia területén, Savariában (Szombathely római kori elődje) 316-ban vagy 317-ben született. Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa (lovagrendű tiszt) volt. Tizenkét évesen, szülei tiltakozása ellenére kapta az első nevelést a keresztény életre, a keresztséget hat évvel később vette föl.

Amikor Márton még római katonatiszt és hitújonc volt — beszéli el legendája a sokszor ábrázolt jelenetet —, egy télen lovon érkezett a franciaországi Amiens kapujához, és köpenyét kettéhasítva annak felével segített egy vacogó kolduson: „Fogjad, barátom, és a lovamnak köszönd meg, mert a köpenynek ez a része őt takarta.”

Egyszer fiatal novíciusokkal sétált a kolostor környékén, és látta, hogy egy juhász éppen birkát nyír. Márton derűsen állapította meg: „Nézzétek ott azt a bárányt, nézzétek csak, milyen türelemmel hagyja magát nyírni! Megszívlelte a Keresztelő tanácsát, aki azt mondta, hogyha van valakinek két ruhája, ossza meg azzal, akinek egy sincs.”

Máskor látta, hogy egy játszadozó gyermekre támad egy kígyó, de parancsára az engedelmeskedett és elkúszott. Akkor szomorúan mondta a szent: „A kutyák és a kígyók hallgatnak rám, de az emberek nem.”

Mártont a nép úgy fogadta emlékezetébe, mint az irgalmas szamaritánust, aki a koldusnak az utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztor ragyogó példáját, aki a legszorongatóbb helyzetekben is a felebaráti és az Isten iránti szeretetet tette életének vezérlőelvévé. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek között. Ezrekre rúg azoknak a hegyeknek, templomoknak, váraknak és kolostoroknak a száma, amelyek Márton nevét viselik. A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán. A Jeromos-féle Martirológium 397. november 11-re teszi Szent Márton temetését, Rómában a 6. század óta ünneplik őt neve napján.

Jellegzetes Márton-napi ételek

Márton-napi libaleves

Libapástétom

Libahússal töltött pástétom

Libacomb aszalt szilvával

Vadas libamell zsemlegombóccal

Ropogós libacomb

Töltött libanyak

Mézes libapecsenye

Boros libapecsenye Márton módra

Lecsós libacomb

Káposztás tésztával töltött liba

Fokhagymás libacomb

Ludaskása

Libamáj zsírjában

Princz Csaba