Szatmárnémeti

Már öt községben vannak korlátozások

Fotó: Princz Csaba
2021.09.01 - 20:39
Az előző napinál is több új esetet regisztráltak Szatmárban, öt községben vannak korlátozások, a települések fele még fertőzésmentes.

A kiugróan magas fertőzöttségi szint miatt keddtől két hétig vörös forgatókönyv és annak korlátozásai vannak érvényben Batarcson és Komorzánban — ám míg előbbi indexe (ha hajszányival is) 4,21-re csökkent, utóbbi esetében a fertőzöttségi szint megállíthatatlanul nő, s az egy nappal korábbi 4,93-ról már 5,75-re ugrott. Viszont nem csak ebben a két községben emelkednek aggasztóan a számok, épp ezért a megyei vészhelyzeti bizottság, megelőzésként, szeptember 2-tól kezdődően két hétig bizonyos, legfőképp a családi rendezvények (esküvők, keresztelők) helyszínével és a résztvevők létszámával kapcsolatos korlátozásokat vezet be Tartolcon, ahol 2,2-ről egy nap alatt 3,47-re nőtt az index; Nagytarnán (2,53) és Turcon, ahol szintén nagyot, 1,62-ről 2,21-re emelkedett a fertőzöttségi szint. Tovább bővült a települések lajstroma is, Érszodoróval (0,62 ezrelék), s végignézve a listát kiderül: Szatmár megyében 36 olyan területi-közigazgatási egység van, amely teljesen fertőzésmentes — magyarán már csak a települések fele.

A közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében szeptember 1-jén Szatmár megyében 13 466 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta a korábbinál is nagyobb számú, 63 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 5-nek lett ismét pozitív a teszteredménye — s ezzel a megye fertőzöttségi szintje 0,59 ezrelékre emelkedett.

De emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 12 768-at, míg az elhunytaké szerencsére lassan két hete változatlanul 389. Nem ilyen változatlan azonban az intézményes egészségügyi ellátásra szorulók száma, amely 63-ra emelkedett szeptember első napján: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 30 pácienst kezelnek, intenzív terápiás ellátásra pedig már 7 beteg szorul; a szatmárnémeti tüdőkórházban 10, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban már 13, a Nagykárolyi Városi Kórházban pedig 3 koronavírusos pácienst kezelnek.

Az elvégzett tesztek száma 144 727, ami azt is jelenti, hogy az elmúlt 24 órában szintén sok, 617 mintát elemeztek, és ezek 11%-a lett pozitív.

Házi vagy intézményes karanténban 481-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben pedig az előző naphoz viszonyítva majd' félszázzal többen, 250-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).

A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 259-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 92 931 személyt immunizáltak Szatmárban.

A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 órában 1861 utas lépett az ország és a megye területére, s közülük 41 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.