Szatmárnémeti

Már lehet időpontot foglalni

2020.05.16 - 09:37

Május 18-tól, hétfőtől fokozatosan beindul az ügyfélszolgálat az országos gépjárműbejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatal (DRPCIV) megyei igazgatóságain — tájékoztatott az intézmény. A honlapján — www.drpciv.ro — szereplő közlemény szerint azt valószínűsíti, hogy a szükségállapot megszűntével jelentősen megnövekszik a forgalmi engedélyek és gépjárművezetői jogosítványok cseréjére vonatkozó kérések száma, ezért bővíti a személyzetét is.

Az ügyfeleket kizárólag online időpontfoglalás alapján fogadják, ezt a Szatmár megyei lakosok megtehetik a sm.prefectura.mai.gov.ro oldalról indulva vagy a DRPCIV honlapján. Az online felületen egyébként már lehet időpontot foglalni a szatmáriaknak: jövő héten, május 18–22. között minden munkanapon dolgoznak, azt követően viszont négy napon át, május 25–28. között.

A gyakorlati sofőrvizsgák a tervek szerint május 25-én folytatódnak, az első szakaszban azoknak a tanuló vezetőknek a forgalmi vizsgája zajlik le, akiknek korábban sikeres volt a KRESZ-vizsgájuk, de a forgalmi vizsgájuk időpontja a szükségállapot idejére esett, így nem lehetett megtartani. Azok a tanuló vezetők élveznek elsőbbséget, akiknek már lejárt vagy hamarosan le fog járni a vizsgákhoz szükséges okmányaik érvényessége. A KRESZ-vizsgák a tervek szerint jövő hónaptól, június 6-tól folytatódnak.

A DRPCIV tájékoztatása szerint komoly óvintézkedések mellett zajlanak majd a sofőrvizsgák. Így például kötelező lesz úgy a tanulónak, mint a vizsgáztatónak maszkot viselnie, de az autót is fertőtleníteni kell majd minden vizsga után. A gyakorlati vizsgára várakozó sofőrtanoncoknak és tanáraiknak meg kell tartaniuk a legkevesebb másfél méteres távolságot egymástól, a vizsga helyszínére pedig most nem kísérhetik el a drukkoló hozzátartozóik a tanoncokat, csak az oktatójukkal jelenhetnek meg és várakozhatnak.

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Szökött rabok nyomában önkéntesek és hivatásosak

Drónnal, motoros siklóernyővel, búvárokkal is keresték a szökött rabokat a kányaházi tónál a komplex, nemzetközi helyzetgyakorlat során — fontos, hogy a határ mindkét oldalán működő katasztrófavédelmi felügyelőségek és önkéntes mentőcsoportok ismerjék egymást.
Szatmárnémeti

Elméleti sofőrvizsgák: 15-e után

Ha nem is túl drasztikusan, de a március–május közötti időszakban visszaestek a gépjárművek okmányaihoz kapcsolódó kérések is — derült ki a prefektusi hivatal fennhatósága alá tartozó gépjármű-bejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatal legfrissebb tájékoztatásából.
Belföld

Lehet vizsgázni

Letehetik a gépkocsivezetői vizsgát azok a személyek, akiknek ez esedékes lett volna, de a szükségállapot ideje alatt bevezetett korlátozások ezt meghiúsították - ilyen értelmű határozatot fogadott el a kormány szerdai ülésén.